Moisza Arnold

A kutatás célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mit jelentett a Jézus ajkáról többször elhangzó Emberfia önmegjelölés. Ezért az evangéliumok, közelebbről pedig a Márk evangéliumának Emberfia-képét vizsgálom meg. Először néhány meghatározó álláspontot mutatok be, amelyből kitűnik, hogy mennyire különböző nézetek születtek az Emberfia kérdéskörét illetően. A következő lépésben a kifejezés ószövetségi és Biblián kívüli előfordulásait vizsgálom, hogy megtudjuk mit is értett Jézus korának hallgatósága mikor az Emberfia kifejezést hallották tőle. Végül Márk evangéliuma Emberfia-logionjainak vizsgálatát végzem el.
Az Újszövetségen kívüli iratok sok hasonlóságot mutatnak a jézusi szóhasználattal. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy Jézus a zsidó hagyomány Emberfia-képét vette magára. Sokkal inkább arról van szó, hogy bár bizonyos szintig felhasználta kora ismereteit, beleágyazódott ebbe a hagyományba, de nem maradt meg ennyinél. Jézus szétfeszítette a zsidó hagyomány Emberfia értelmezését. Márk evangéliumában az Emberfia megnevezés belesimul a messiási titok teológiájába. Úgy jelenik meg, mint hatalommal jelenlévő, mégis Isten akaratából és önként szenvedő és az emberekért meghaló Emberfia. Ő az aki harmadnap feltámad, és az idők végén isteni hatalommal és dicsőséggel tér vissza ítéletre.

Márk volt az első, aki a Jézusról szóló hagyományanyagokat összesítette, megalkotva ezzel az evangélium műfaját. Az egész evangéliumban azonban egyetlen alkalommal sem válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus valóban az Isten Fia lenne. Ezt nevezi az újszövetségi szakirodalom „messiási titoknak”, amely csupán a keresztre feszítéskor, pontosabban Jézus halálakor válik nyilvánvalóvá a százados hitvallásából. Márk evangéliumának lényege tehát Jézus istenfiúsága, és az, amit Ő értünk tett. Ez az az örömhír, amelyet az evangélista tovább akart adni: a keresztesemény. Tehát Márk teológiai koncepciójának középpontjában a kereszt, vagyis a Megfeszített áll.