férfi és nő

Displaying 1 - 5 of 5
Kovács Zoltán MA Thesis 2017 Visky Sándor Béla

A 17–18. századi pietizmus házassághoz és nemi élethez való viszonyulásának kérdése nagyon összetett. Ez abból adódik, hogy ezen szellemi mozgalom képviselői különbözőképpen értelmezték a házasság és a számukra kényes szexualitás témáját. A felmerülő kérdésekre adott válaszaik gyakran annyira eltértek más kortárs pietisták válaszaitól, hogy szinte különböző szellemi irányzatok képviselőinek tűnnek. Jelen dolgozatban nyolc olyan pietista műveit fogjuk górcső alá venni, akik mélyrehatóan foglalkoztak a házasságot és a szexualitást érintő kérdésekkel.

Systematic theology etika, családetika, házasság, férfi és nő
Szikszai Alexandra BA Thesis 2017 Kállay Dezső

Szakdolgozatom témája és egyben címe is, a férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom ebben a manapság igen vitatott kérdésben a bibliai alapokhoz való visszatérést. A házassággal kapcsolatos viták minden korban, így ma is súlyos kérdéseket vetnek fel, melyekre mi keresztyének a Szentírásban kereshetünk választ. Dolgozatomban tehát Jézus és Pál apostol tanításait vettem alapul.

New Testament házasság, család, férfi és nő
Gombos Gábor József BA Thesis 2017 Kiss Jenő

Isten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott.

Practical theology lelkigondozás, párkapcsolat, férfi és nő, házasság, ifjúság-pásztoráció
Petkes Csilla Ilonka BA Thesis 2013 Kállay Dezső

Dolgozatunk célja tehát az, hogy az apostoli tanítás feltárásával szembesítsen minket a házasság fontosságával, illetve megértesse velünk a házastársak egymás iránti kötelességeit.

New Testament házasság, család, férfi és nő
Biró István BA Thesis 2011 Kállay Dezső

Ma, amikor a család, mint intézmény válságban van, felmerül a kérdés, hogy milyen az Isten szerinti család? Többek között erre kapunk választ a Pál leveliben Házi táblák néven ismert intelmekben. Pál részletesen sorra veszi a családban előforduló kapcsolatpárokat és hasznos eligazítást fogalmaz meg mindkét fél számára. Az intelmek gyakorlati tanítása által megtudhatjuk, hogyan kell élni ebben a családi kapcsolat rendszerben.

New Testament család, férfi és nő
Subscribe to férfi és nő