vezető

Displaying 1 - 2 of 2
Gál Edith Bella BA Thesis 2013 Balogh Csaba

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill.

Old Testament lélek, Szentlélek, tekintély, vezető
Kötő Ferenc Barna BA Thesis 2011 Kállay Dezső

Milyen az Isten szíve szerint való pásztor? Milyen feladatkörei vannak, illetve ezekben hogyan állhatja meg Isten szerinti módon a helyét? Többek között ebben igazít el a három, személyre szóló, ugyanakkor mégis általános érvényű tanítást megfogalmazó pásztori levél. Pál hasznos – lelkipásztori kézikönyvként is helyét megálló – leveleket küld igaz fiainak, Timóteusnak és Titusznak a levél bizonyságtétele szerint, hogy segítse őket a közel sem könnyű gyülekezetvezetésben. Ezek alapján követjük nyomon a pásztor személyének, illetve szolgálatának vonásait.

New Testament vezető, gyülekezetvezető, lelkipásztor
Subscribe to vezető