New Testament

Displaying 1 - 10 of 187
Kovács Szabolcs BA Thesis 2018 Adorjáni Zoltán

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.

Old Testament, New Testament esszénusok, Qumrán, Josephus Flavius, Közösség Szabályzata, Damaszkuszi Irat
Moisza Arnold MA Thesis 2018 Kállay Dezső

A kutatás célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mit jelentett a Jézus ajkáról többször elhangzó Emberfia önmegjelölés. Ezért az evangéliumok, közelebbről pedig a Márk evangéliumának Emberfia-képét vizsgálom meg. Először néhány meghatározó álláspontot mutatok be, amelyből kitűnik, hogy mennyire különböző nézetek születtek az Emberfia kérdéskörét illetően. A következő lépésben a kifejezés ószövetségi és Biblián kívüli előfordulásait vizsgálom, hogy megtudjuk mit is értett Jézus korának hallgatósága mikor az Emberfia kifejezést hallották tőle.

New Testament Emberfia, messianizmus, Márk evangéliuma, Énók könyve, messiási titok
Tordai István Levente MA Thesis 2018 Adorjáni Zoltán

A Kr. e. 150 és Kr. u. 70 közötti időben tevékenykedő farizeusok kegyességi irányzata meghatározó volt a palesztinai zsidóságon belül. Nem alkottak szektának nevezhető csoportot, akik magukat szent maradéknak tekintették volna, hanem Izrael népének hitéletét kívánták megújítani, reformálni. Céljuk az volt, hogy a Tóra tanítását Izrael népe, a saját életére nézve alkalmazni tudja. Különböző irányzatok és farizeusi iskolák különböző módon tanították és alkalmazták a Törvényt, amely egy idő után ellehetetlenítette a köznép életét és vallási gyakorlatát.

New Testament farizeusok, Jézus igehirdetése, szombat, böjt, rituális tisztaság, válás
Magyari Zita Emese BA Thesis 2018 Czire Szabolcs

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén?

New Testament Isten országa, Isten királysága, John Dominic Crossan, történeti Jézus, gyógyítás, asztalközösség, eszkatológia
Márton Edit BA Thesis 2017 Czire Szabolcs

Dolgozatomban Jézus imáit és imáról szóló tanításait összegeztem úgy, hogy egy átfogó képet kapjunk az imádkozásra nézve. Az evangéliumok által ránk hagyott imáit, és az arra utaló tanításokat igyekeztem úgy megvizsgálni, hogy abból kitűnjön, hogy Jézus szerint melyek az imádkozás során a létfontosságú követelmények.

New Testament imádság, Jézus főpapi imádsága, Miatyánk
Derzsi Anita Izabella BA Thesis 2017 Kállay Dezső

A Galata levél egyértelműen Pál apostol alkotása, amelyben az apostol röviden, de rendkívül éleslátóan és lényegre törően adja közre a keresztyén hit és élet elemi igazságait. Tartalmában meglepően közel áll a Rómabeliekhez írott levélhez, egyesek úgy vélik, hogy az előbbi vázlata az utóbbinak, amely sokkal részletesebben fejti ki a Galata levélben megjelent gondolatokat.2 Mint ahogy a legtöbb páli levél, ez is két fő részre osztható: egy teológiai (1–4) és egy etikai egységre (5–6), amelyek azonban szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

New Testament szabad akarat, szabadság, Galata levél
Gál Enikő BA Thesis 2017 Adorjáni Zoltán

Dolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.

New Testament apokrif irodalom, József és Aszeneth, intertestamentális kor, intertextualitás
Szikszai Alexandra BA Thesis 2017 Kállay Dezső

Szakdolgozatom témája és egyben címe is, a férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom ebben a manapság igen vitatott kérdésben a bibliai alapokhoz való visszatérést. A házassággal kapcsolatos viták minden korban, így ma is súlyos kérdéseket vetnek fel, melyekre mi keresztyének a Szentírásban kereshetünk választ. Dolgozatomban tehát Jézus és Pál apostol tanításait vettem alapul.

New Testament házasság, család, férfi és nő
Józsa Bertalan MA Thesis 2017 Kállay Dezső

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja.

New Testament János evangéliuma, metafora, Jézus én-mondásai

Pages

Subscribe to New Testament