Related content (Subject based)

Displaying 1 - 15 of 15
Derzsi Anita Izabella ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2019
Tordai István Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Adorjáni Zoltán ∙ 2018

A Kr. e. 150 és Kr. u. 70 közötti időben tevékenykedő farizeusok kegyességi irányzata meghatározó volt a palesztinai zsidóságon belül. Nem alkottak szektának nevezhető csoportot, akik magukat szent maradéknak tekintették volna, hanem Izrael népének hitéletét kívánták megújítani, reformálni. Céljuk az volt, hogy a Tóra tanítását Izrael népe, a saját életére nézve alkalmazni tudja.

Moisza Arnold ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2018

A kutatás célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mit jelentett a Jézus ajkáról többször elhangzó Emberfia önmegjelölés. Ezért az evangéliumok, közelebbről pedig a Márk evangéliumának Emberfia-képét vizsgálom meg. Először néhány meghatározó álláspontot mutatok be, amelyből kitűnik, hogy mennyire különböző nézetek születtek az Emberfia kérdéskörét illetően.

Józsa Bertalan ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2017

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik.

Petkes Csilla Ilonka ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2016

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit az Apostolok Cselekedetei elején olvasottak, illetve a többi újszövetségi iratokban található ősgyülekezetről szóló híradások nem csupán csodálatra indítanak, hanem mély vágyat is keltenek bennem a felől, hogy mai gyülekezeteinkben ugyanaz a lelkesedés, buzgóság, Isten megismerése utáni vágy legyen jelen, mint az első gyülekezet életében volt.

Gyerő Attila ∙ MA Szakdolgozat ∙ Czire Szabolcs ∙ 2014

Míg azonban a bibliai régészet ószövetségi vonatkozásaival számos kutató foglalkozott, és erről a területről nagy mennyiségű anyag áll az olvasó rendelkezésére, ezzel szemben e tudományág újszövetségi vonatkozásaival alig néhány személy foglalkozott, s míg tanulmányaik nagyrészt angol, német és francia nyelven jelentek meg, addig magyar nyelven kevés ilyen tanulmány látott napvilágot.

Marosi Tünde ∙ MA Szakdolgozat ∙ Adorjáni Zoltán ∙ 2014

A zsidó Peszach, a három nagy zarándokünnep egyike. Az Ószövetségben olvasható rendelkezéseket ismerjük, tanuljuk, de arról, hogy a mi húsvétunk miként alakult a Kánon lezárása után, arról vajmi keveset tudunk.

Zsizsmann Endre ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2014

Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,16–34) az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egyik legérdekesebb, de ugyanakkor legvitatottabb szakasza. Számos kérdést vet fel: Mi a jelentősége annak, hogy Pál apostol az Areopágoszon prédikál? Milyen mértékben érezhető Pál apostol igehirdetésében Lukácsnak, mint szerkesztőnek a munkája? Kicsoda az „ismeretlen Isten”, akit Pál hirdet?

Mátéfi Timea ∙ MA Szakdolgozat ∙ Czire Szabolcs ∙ 2013

Az erdélyi (vallásos) ember máig tabuként kezeli azokat a kérdéseket, amelyek szexualitásával kapcsolatosak, még a „szex” alapú szavak kimondásától is borzong, áttetsző titoklepelbe próbálja burkolni annak reményében, hogy utódai is csak akkor kívánnak e sejtelmesség mélyére nézni, amikor elég érettekké válnak hozzá, és akkor is a lehetető legdiszkrétebben.

Téglás Tibor Miklós ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2013

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Iszlai Béla ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2012

A dolgozat célja, hogy Jézus személyét ismerve megértsük a tanítványok életútját és sorsát. Az első fejezetben a bevezetéstani kérdéseket elemezzük. A második résztől kezdődően Jézus személyével és a tanítványokkal foglalkozunk.

Vajda István Gellért ∙ MA Szakdolgozat ∙ Geréb Zsolt ∙ 2011

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

Józsa Ferencz ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2011

Mivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.

Illyés Sándor ∙ MA Szakdolgozat ∙ Geréb Zsolt ∙ 2011

Már megszokottá vált, hogy a tudományos világ folyamatosan ésszerű magyarázatot igyekszik keresni a Bibliában leírt csodákra. Szinte évente felröppen egy-egy hír a médiában, hogy tudományos magyarázatot találtak, valamelyik Bibliában leírt eseményre. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, vajon miért olyan fontos az emberiségnek, megcáfolni a Biblia hitelességét?

Demeter Csenge ∙ MA Szakdolgozat ∙ Geréb Zsolt ∙ 2011

Dolgozatomban megvizsgálom a Jel 2-3 fejezeteit kortörténeti, biblika-teológiai és exegetikai szempontból, valamint röviden kitértem az apokaliptikus irodalom jellegzetességeire. Ezekkel a kutakodásokkal az volt a célom, hogy mélyebb betekintést nyerjek a Jel 2-3 szövegének jelentés-köreibe.