Repozitórium index

Koinónia? Politikum? Mi köze van ezeknek egymáshoz? Tanulmányunkban annak felvillantására vállalkozunk, hogy a 20. század egyik protestáns gondolkodójának – Paul Lehmann – metodológiáját alkalmazva ezeket a kérdéseket ne pőre etikai vagy dogmatikai dilemmaként vizsgáljuk. Célunk annak felmutatása, hogy lehet és kell keresztyénként etikáról beszélni. Ennek érdekben tisztázzuk a koinónia fogalmának jelentését, rámutatunk annak eseményjellegére, amiben Isten kijelentése és az arra adott emberi válasz találkozik, közösséget teremtve egymással. Azt is bemutatjuk, hogy ennek következménye az az etikai valóság, amiben vizsgálható a koinónia és sanctitas összefüggése. Érvelésünk szerint ennek eredményeként a koinónia olyan etika színtér lesz, amely egyszerre hat kifelé és befelé.

Sztálin halála után a szovjet blokkhoz tartozó kommunista államok egyházi politikája fokozatosan megváltozott. 1955-ben Márton Áron, a halálra ítélt római katolikus püspök kiszabadult a börtönből, és sok más pap, szerzetes és miniszter mentesült. A romániai magyar protestáns egyházak kapcsolatba léphetnek a apácák templomaival Magyarországon és a világon. Az útlevelek megszerzésére vonatkozó egyszerűsített igazgatási eljárás után az emberek külföldre utaznak és kapcsolatokat építhetnek ki.

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi hatását feldolgozó történelmi munkák1 alapján ma már eléggé ismert, hogy 1956 őszén Romániában is az egyetemi ifjúság volt az, amely a legközvetlenebbül és a legnyíltabban fejezte ki együttérzését a forradalommal. A kolozsvári, temesvári, bukaresti megnyilvánulások természetesek voltak, hiszen minden forradalmi megmozdulásra az ifjúság reagál a legnyíltabban és a legkedvezőbben. Ez esetben azonban volt két olyan tényező, amelyek – nemcsak a kolozsvári Protestáns Teológián, hanem általában – az ifjúság egész magatartását befolyásolták.