Repozitórium index

Dolgozatom az imádkozás fontosságát mutatja be a 21. században. Hipotézisem az volt, hogy bár sokan nem vállalják nyíltan, mégis fontos az imádkozás az általam megvizsgált és megkérdezett emberek számára. A kérdőíves kutatásom igazolta a feltételezésem. A 21. század emberének - legyen az bármilyen vallású, nemű vagy korú - igen is fontos az imádkozás elsősorban az Istennel való kapcsolat megtartása miatt. Arra törekedtem, hogy az imádkozásról vallott személyes felfogásokat összegyűjtsem, leírjam és összegezzem, hogy a dolgozat központi kérdésére minél pontosabb választ tudjak adni.

Ahhoz, hogy az állam és az egyház közötti kapcsolatok legújabb kori összefüggéseit elemezni tudjuk, elkerülhetetlen az éppen ebben a kapcsolatrendszerben komoly változásokat, mély sérüléseket hozó totalitárius diktatúrák, illetve a hátterükben meghúzódó totalitárius ideológiák világával való összeütközés vizsgálata.

E rövid tanulmány a Karl Barth Egyházi Dogmatikájának III/4-es kötetében bemutatott hitvallás és imádság értelemzésére összpontosít. A hitvallás és az imádság a keresztyén gondolkodás központi kérdése, de legtöbbször csupán a keresztyén hitvallásos kegyesség témájaként jelenik meg a theológiai irodalomban. E rövid tanulmány arra keres választ, hogy az imádság és a hitvallás hordoz-e egyszerre kifelé és befelé ható etikai töltetet a keresztyén gondolkodásban. E témát Barth a sajátos etika területéhez illesztve tárgyalja. A hitvallás – legyen az elrejtett, vagy pedig kimondott – mindig Krisztusra mutat, s mint ilyen nem kerülheti meg a világ valóságának megerősítését, illetve annak kritikai értékelését. Így alapvetően az etikai tudatosság kifejezőjévé válik. Ehhez hasonlóan az Isten kijelentésében gyökerező imádáság, amely az Isten és ember kapcsolatát aktualizálja, minden helyzetben az Isten és a felebarát melletti döntés alkalmává lesz.

Az írás Fazakas Sándor Vétkeztünk… Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében című könyvének elemző bemutatására vállalkozik. Köztudott, hogy a múlt század legsötétebb évtizedeiben elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak kerültek a különböző totális rendszerek elnyomó gyakorlatának célkeresztjébe. Éppen ezért sokáig lehetetlennek (vagy inkább) értelmetlennek tűnt a kutatók számára, hogy a társadalmi és magánbűnök kérdéseit az „érintettek”, azaz az egyházi szervezetek, illetve az egyházvezetés (olykor a laikus hívek) felől értelmezzék. Fazakas Sándor „tabukat döntögető” szerzőnek számít, mivel munkájában - a nehezen megélhető áldozati sors bemutatása mellett - magára vállalja a kollaboráció, az elnyomó rendszerekkel történő együttműködés morális és teológiai kérdéseinek feldolgozását is.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Fontosnak látom összesíteni és papírra vetni a törvény által biztosított lehetőségeinket és kötelességeinket. Elsősorban azokra gondolva teszem ezt, akik kevésbé otthonosak a törvények, rendeletek és a jogi szabályozások területén. Ezt a tanulmányt tehát elsősorban nem jogtudósok számára írtam, hanem azon lelkészek, könyvelők, gondnokok, felügyelők, titkárnők (vagy titkárok), esetleg önkéntes gyülekezeti munkások számára, akik akarva akaratlanul adózási vagy más szervezeti kérdésekben felekezetük belső struktúráit képviselve járnak el. De gondolok azokra is, akik a teológiai képzés során az egyházak adózásának és szervezetiségének gyakorlati kérdéseit szeretnék áttekinteni. Az adózás területének megértése érdekében előbb az egyházak hivatalos működésének törvényi szabályozását fogjuk megvizsgálni.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünk­ben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közsze­replők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Franz Bos személyét azért választottuk bemutatásra, mert esetében megtalálható a titkos rendőrség munkamódszerének valamennyi eleme: a szigorú határellenőrzéstől a részletes ügynöki jelentéseken, figyelmeztetésen és a több irányú technikai eszközalkalmazáson át egészen a nyomkövetésig.

The second half of the 20th century can be characterised by a consolidation of all state structures of the Communist Party. The most important institution in keeping the power was the Secret Police (Securitate), which exercised a strict control over the Churches, including the Hungarian Reformed Church. The Securitate was mostly interested in the foreign contacts of the church. After the Second World War the Reformed Church has kept its contacts with the Reformed Churches in Hungary, as well as with many other Western European churches from the former West Germany, Holland, Switzerland, etc. The Secret Police’s purpose was to gather as many information as possible about the different contacts, and to control the whole issue.

During the Communist regime, in the sixties of the 20th century, the Protestant Theological Seminary started the student exchange program with churches and institutions from the Western part of Europe, mainly the Dutch Reformed Churches. It was in 1968 when the first Dutch couple came to spend one study year in the Seminary. After them students have been arriving each year until the end of the eighties. Coming from a capitalist, “unfriendly” country, the Dutch students have always been watched at by the Securitate (Secret Police) very carefully. Many informers were recruited from among the Reformed pastors as well as seminary professors to control the whole study process of the foreigners. The documents included into this paper are perfect samples of how the Secret Police usually acted.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

„Nagy gyötrelem, ha valaki Istennel akar beszélni, de nem tud, ha Isten előtt némaságra ítéltetett, ha érzi, hogy minden kiáltása saját énjében visszhangzik csupán, hogy szíve és szája fonák nyelvét nem akarja meghallani az Isten. Ilyen szükségünkben embereket keresünk, akik segítségünkre siethetnek – olyanokat, akik tudnak valamit az imádságról.” (Bonhoeffer)

Magamfajta öregembert, akinek még a vérében vannak az 50–60 évvel ezelőtt tanultak, sokszor megdöbbenti az, hogy az újabb nemzedékek milyen messze kerültek a mi általunk természetesnek, magától értetődőnek érzett és tudat alatt is tudott dolgoktól a vallás terén. Hihetetlen az a hiány, amit az elmúlt évtizedek okoztak ezen a téren, s ez bizony, akármilyen irányba fejlődjék a társadalom köztudata, mindenképpen a műveletlenség határát súrolja.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.

Dolgozatom a vasárnap délelőtti homíliás istentiszteleti imádságok sajátosságait elemzi, illetve elvi és történeti bemutatására törekszik egy egyházmegyére fókuszálva, jelen esetben a nagybányai egyházmegye istentiszteleti alkalmaikor elmondott és feljegyzett imádságaira.

A dolgozat három nagy fejezetből áll. Középpontjában a Román Kommunista Párt és az általa hozott döntések, illetve az akkor működő Református Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatai állnak. Az első fejezetekben a kommunizmus hatalomra jutása és az általuk folytatott bel- és külpolitikát mutatom be. A második nagy fejezet a Romániában élő magyar kisebbségeket vizsgálja. Itt kerül előtérbe az egyházakkal kapcsolatos politika is. Az utolsó fejezet az 1972-es igazgatótanácsi jegyzőkönyvet rendszerezi, amely jobb rálátást biztosít arra, hogy milyen dolgok foglalkoztatták akkoriban a magyar református egyházat. A dolgozathoz csatolom az 1972-es jegyzőkönyv digitalizált változatát is.

Mesteri dolgozatomat négy egységre tagoltam. Az első egység a Szocialista Államról szól Nicoale Ceauşescu vezetése alatt. Először is szükségesnek a szocializmus és kommunizmus meghatározását. A továbbiakban pedig arról írtam, hogy hogyan állt át Románia a Szövetségesek oldalára, hogyan került kormányra Nicoale Ceauşescu, milyen volt az ország külpolitikája és belpolitikája (gazdaságpolitikája, társadalompolitikája) a kommunizmus évei alatt. A második egységben a Szocialista Állam magyarságpolitikájáról és egyházpolitikájáról írtam. Ez utóbbinál külön tárgyaltam a Román Ortodox Egyházat, a Román Görög Katolikus Egyházat, a Romániai Református Egyházak életét. A Romániai Református Egyházak életében különösképpen a püspökválasztásokról számoltam be. A harmadik egységben kiemeltem azokat a fontosabb határozatokat és beszámolókat, amelyekkel az átírás alatt találkoztam. Végül a negyedik egységben található az Igazgatótanács jegyzőkönyveinek átírása az 1974-es és 1975-ös évekből.

Ahhoz, hogy megértsük az egyház helyzetét a kommunizmus ideje alatt, beszélnünk kell a kommunista időszak vezetőiről és a kommunizmusban történő eseményekről, melyek az egyházat és a magyarság helyzetét befolyásolták. Továbbá arról is beszámolunk, hogy milyen döntéseket és határozatokat hoztak, amely érintette az egyházi vezetést, egyházmegyék és egyházközséget helyzetét, és nem utolsó sorban a Protestáns Teológiai Intézet életét és tevékenységét. A kutatás a kommunizmus idején élő egyházról alkot képet az események és határozatok tükrében.

Jézus, mint tudjuk, nemcsak a tanítványai előtt, hanem egyedül, magányosan is imádkozott. Minden fontos döntése előtt, de főként a szenvedés útja előtt imádkozott az Atyához. Ott látjuk a Gecsemáné kertben, ahol halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, vagy a János evangéliuma 17. fejezetében, ahol könyörgésében, „szemeit égre emelve” szólítja meg az Atyát. Az imádságnak valójában útjelző és hitet erősítő szerepe van, és én ezért választottam ezt a témát, hogy jobban megismerjem és megérthessem Jézusnak, az úgynevezett főpapi imában elmondott szavait. Dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen fontos teológiai mondanivalóval rendelkeznek Jézus kérései?

A 20. század gyakorlati teológiai szakirodalma nagyon keveset foglalkozott az euchológiával és azon belül a bűnvalló imádsággal. Pedig mind istentiszteleti, mind magán imádságaink fontos szerepet játszanak az Istennel való kapcsolatunk ápolásában, különösen a bűnvalló imádság.

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken. Pedig bizonnyal voltak nemcsak nagy igehirdetőink, de nagy imádkozó őseink is. Talán ez a gondolat is hozzásegített ahhoz, hogy a gyülekezeti imádság kérdésével foglalkozzak.

Dolgozatomban Jézus imáit és imáról szóló tanításait összegeztem úgy, hogy egy átfogó képet kapjunk az imádkozásra nézve. Az evangéliumok által ránk hagyott imáit, és az arra utaló tanításokat igyekeztem úgy megvizsgálni, hogy abból kitűnjön, hogy Jézus szerint melyek az imádkozás során a létfontosságú követelmények.

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.