Repozitórium index

Újszövetségi kutatóként a szerző olyan kérdéseket taglal az alábbi tanulmányban, melyek alapvetően meghatározzák egy teológiai felfogás irányát. Ezek a következők: Miben látta Tavaszy Sándor a teológia feladatát? Hogyan határozta meg a rendszeres teológia és a bibliai teológia kapcsolatát? Milyen írásmagyarázati elveket vallott? Milyen alapállása volt a hit és a történet kérdésében? Valamennyi problémafelvetés tárgyalási szempontjára nézve érvényes a kutatott gondolkodó megállapítása, miszerint fontos Jézus történeti vonatkozásainak a megismerése, „de ez a megismerés csak akkor éri el célját, ha hittel és hódolattal áll meg Krisztus istensége előtt, mert az ő személyének jelentése túl van a históriai megismerés határán.”

E tanulmány célja nem az, hogy eldöntse az olvasó helyett a kérdést: milyen típusú isten volt kezdetben JHWH? Hanem hogy a bemutatott argumentumok alapján hozzásegítse az olvasót saját véleménye kialakításához, illetve a bibliográfia segítségével megkönnyítse a további kutatást. Az első fontos felismerés az, hogy az ókori Közel-Keleten és az Ószövetségben is nagyon tág az „isten” fogalma. Minden, amely meghaladja az im-manens szférát, már a mennyeihez tartozik, és istennek tekinthető. A mi istenfogalmunk más logikára épül, és ez megnehezíti vizsgálódásunkat.

Sok szövegben úgy jelenik meg Izrael, mint a világ többi népe közül kiválasztott nemzet, aki az ő Istenével egy kizárólagos utazásra váltott menetjegyet. Egy toleranciára épülő társadalom akár veszélyesnek is tekintheti ezt az enkláveteológiát, főként akkor, ha az itt megjelenített szövegeket és szemléletmódot valaki a mai társadalomra nézve is irányadónak tekintené. Minden olyan modern teológiai intézménynek, amelynek tanrendjében a bibliai hagyományok nem csupán vallástörténeti dokumentumként jelennek meg, hanem a normatív corpus részeként, foglalkoznia kell e szövegek által felvetett problémával. Mert pontosan ez a mérvadó jelleg az, amely miatt az a szöveggyűjtemény problémássá válhat. Éppen azok a modern olvasók, akik különböző mértékben ráhangolódnak az Ószövetség lelkületére, nehezen tudják összebékíteni e szövegek normatív jellegét a modern tolerancia és emberi méltóság eszméivel.

A hittudomány szó érdekes, egyszersmind különös szóösszetétel, s mint ilyen fölkelti érdeklődésünket. Már régen honossá vált köznyelvünkben, hétköznapi természetességgel használjuk, és nem is gondoljuk, milyen bonyodalmat rejteget. A hittudományok többes számú alak a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalosan elfogadott tudományterület, ezért javasolom, mi is fogadjuk el a használatát. Ha pedig elfogadtuk, akkor azonnal magyarázatra szorul, elsősorban abból a szempontból, hogy amikor a hittudományok közé soroljuk a teológiát is, értelmezhetjük-e azt tudománynak. Másképpen is fogalmazhatunk: mi módon értelmezhetjük tudományként?

In dieser Arbeit werde ich mit Dtn 32,1–43 bzw. mit der Perikope 32,1–10 beschäftigen, die den Namen „Moselied“ trägt. Die alttestamentliche Tradition hält dieses Kapitel für eine der letzten Reden des Mose, ein Testament des großen Volksführers.