Az ószövetségi sorsvetés gyakorlatának teológiai kérdései

Lőrincz Ágoston: Az ószövetségi sorsvetés gyakorlatának teológiai kérdései. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2017. 65 pp. Szaktanár: Balogh Csaba.

„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - így hangzik a Józsué 18,10. A sorsvetés itt a föld elosztásával áll kapcsolatban. A sorsvetés gyakorlatával azonban nem csak ezen a helyen találkozunk a Héber Bibliában, hanem több más összefüggésben is. Valójában egy elterjedt szokással, gyakorlattal van dolgunk. Az ókor nagy részben egy olyan világ, ahol az adminisztráció fejletlen volt, ahol az ember nem találkozott lépten-nyomon egy-egy bírósággal, ahol ügyes bajos dolgait eldönthette volna, tehát szükség volt egy gyakorlatra, amely ezekben a kérdésekben kisegítette. Talán ez a helyzetkép indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten.

Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. A kérdés ott kezd el érdekessé válni, amikor észrevesszük, hogy Józs 18-ban a sorsvetés, mint JHVH akaratának kifejeződése jelenik meg. Az, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik, az azt jelentette, hogy a föld úgy lett elosztva, ahogyan azt JHVH szerette volna, úgy ahogyan azt ő eltervezte. A sorsvetésnek ebben a textusban tehát egyúttal kijelentés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi, mert rámutat arra, hogy Izrael melyik törzse melyik földrészt kapja.3 A sorsvetés gyakorlata egy teológiai aktusként jelenik meg.