Isten lelke az Ószövetségben, különös tekintettel a lélek általi vezetés és tekintély kérdésére

Gál Edith Bella: Isten lelke az Ószövetségben, különös tekintettel a lélek általi vezetés és tekintély kérdésére. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2013. 41 pp. Szaktanár: Balogh Csaba.

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill. milyen összefüggés fedezhető fel a lélek és a vezetői tekintély között?