Keressen a szakdolgozat adatbázisban

Összesen 46 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 40 címek láthatók.
Bodor Lídia Emese ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Czire Szabolcs

Dolgozatom célja az, hogy bemutassam a rotációs modellnek a kialakulását és elméletét, valamint annak használhatóságát és hasznosíthatóságát egyházközségi, vallásoktatási munkásságunkban. Ugyanakkor a gyakorlati alkalmazáshoz kívánok néhány konkrét példát, bibliai történetet bemutatni a modell segítségével.

Tófalvi Tamás ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Czire Szabolcs

Dolgozatunkban az ifjúsági szubkultúrákat vizsgáljuk, célunk pedig ezek ismertetése, valamint egyházi hasznosíthatóságának megfogalmazása. A dolgozat első felében az egyház szolgálatába állított szociológiát szólaltatjuk meg, és a kultúra fogalmát igyekszünk meghatározni, hiszen ez az alapja mindennek. Ezek után megvizsgáljuk a szubkultúrát, mint életformát a maga általános értelmében, és ebben a részben egyelőre nem térünk ki az ifjúsági szubkultúrák sajátosságaira.

Csécs Márton Lőrinc ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács Sándor

A dolgozat során igyekeztem a források lehető legteljesebb feltárására, összegyűj-tésére, válogatására és feldolgozására. Kutatási központ volt az Erdélyi Unitárius Egyház Könyvtára, és az Erdélyi Unitári-us Egyház Levéltára a Marosi Egyházkör Esperesi Hivatalának Levéltára, a Teleki Téka, Maros megye Megyei Könyvtára, illetve a Marosi Egyházkör egyházközségeinek levéltára.

Fülöp Júlia ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Czire Szabolcs

Szakdolgozatom témájaként az ifjúsági korszakváltás témakörét választottam, és egyben arra vállalkoztam, hogy ezt az ifjúságszociológiai fogalmat és annak tartalmát megpróbálom minél közelebb hozni az Erdélyi Unitárius Egyházhoz. Teszem ezt azért, mert megérzésem szerint az egyház ifjúsági munkájának stratégiájában némi váltásnak kell megtörténnie. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha megfelelő, tudományos alapokon nyugszik.

Márkos Hunor Elemér ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Rezi Elek

Dolgozatom két részre osztottam, az első részben beszélek a világi feminizmusról, bemutatom, történelmi sorrendben végig követve fejlődését. A következő rész pedig a feminista mozgalom gyermekéről, a feminista teológiai irányzatról beszélek. Azt már szabadabban kezelem, és arra törekedek hogy, minél átfogóbb képet tudjak a témámról megalkotni.

Az egyház, mint Isten kiválasztottjainak közössége. Rövid ekkléziológiai-dogmatörténeti áttekintés

Nánási Sámuel ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács László Attila

Szükséges-e az egyház ahhoz, hogy megismerhessem Istent, és kapcsolatba kerülhessek vele? Krisztus evangéliumát csak az egyházon belül ismerhetem-e meg? Van-e folytonosság Krisztus missziói parancsa, az apostolok és a mai egyház között? Ha van, akkor ez miben mutatkozik meg? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor dolgozatom témájául a egyházról szóló teológiai tanítást választottam. A vonatkozó szakirodalom tanulmányozása során ezek a kérdések tovább kristályosodtak. Végül az egyház lényegének meghatározása és jellemzőinek dogmatörténeti áttekintése mellett döntöttem.

Vajda István Gellért ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Geréb Zsolt

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

Máthé Lóránd Árpád ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kiss Jenő

Dolgozatomban olyan egyházi köntösbe öltöztetett népi szokásokat szeretnék felkutatni, amelyek akár még napjainkban is, vagy a közelmúltban, életben voltak a magyarság körében. Három témakörhöz kötődő babona csoportot szeretnék bemutatni. Ezek a következők: Az első a terhesség-, születés- és keresztelés témaköréhez tartozó babonák. A második a lakodalom témaköréhez tartozó népi szokások és hiedelmek. A harmadik pedig a temetés rítusa köré csoportosuló kialakult népi szokások.

Decretum horribile!?. Kálvin János predestinációtana

Imreh Jenő ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Pásztori-Kupán István

Szakdolgozatom legfontosabb célja, hogy tudományos tárgyilagossággal, célirányos munkafolyamatot alkalmazva felkutassam és bemutassam Kálvin János predestinációtanát. Ugyanakkor tanulmányozni kívánom más – Kálvin közvetlen vagy közvetett hatása alatt álló – szerzők (pl. Béza, Bullinger, Dordrechti Kánonok) predestinációval kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait és azoknak a tudomány, illetve a vallás világában felismerhető hatását. Mindezeken túl szeretném feltárni a reformáció korabeli predestinációs tanok teológiai kulcsfogalmait, axiómáit.

Józsa Ferencz ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

Mivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.

Szilágyi Tamás ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Balogh Csaba

A bibliai antropológiának egyik legizgatóbb, érdekfeszítőbb kérdése az ember istenképűsége. Az ember Isten saját képére teremtette, hogy uralkodjék a tenger és a szárazföld állatvilágán, és hogy hajtsa uralma alá a földet. Mit is jelent valójában az, hogy Isten képére teremtetett? Az ember fizikai megjelenését, értelmi képességeit, adottságait, testi-lelki valóságát? Netalán azt, hogy istenképűsége az ő Teremtőjével való kapcsolatát, viszonyát, alárendeltségét jelenti? Küldetést, rendeltetést, feladatok elvégzésére való megbízást jelent?

Illyés Sándor ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Geréb Zsolt

Már megszokottá vált, hogy a tudományos világ folyamatosan ésszerű magyarázatot igyekszik keresni a Bibliában leírt csodákra. Szinte évente felröppen egy-egy hír a médiában, hogy tudományos magyarázatot találtak, valamelyik Bibliában leírt eseményre. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, vajon miért olyan fontos az emberiségnek, megcáfolni a Biblia hitelességét? A magiszteri dolgozat megírása rendjén megoldást keresek a következő kérdésre: hogyan értelmezhetőek Lukács evangéliumában a Jézus csodáiról szóló elbeszélések?

Kiss Szabolcs ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Buzogány Dezső

A jelen dolgozat célja az egyházmegye 1785-1787-ben keltezett vizitációs jegyzőkönyvek bemutatása és feldolgozása, valamint annak megvizsgálása, hogy az akkor uralkodó II. József egyházpolitikája befolyással volt-e, s ha igen, milyen módon az egyházmegye életére a fent említett években. A dolgozat szerkezeti felépítésében a következő elv vezérelt: egy történelmi bevezetőt írni az adott korról, ismertetni az egyházmegye múltját és a vizitációt, mint intézményt, mely idői keretben elhelyezhetőek az átírt jegyzőkönyvek, majd a jelentős személyek névsorával emléket állítani.

Tolnai János Bálint ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom a Lupényi Református Egyházközség történelméről szól, kezdetektől egészen 1962-ig. A forrásanyag nagy részét a presbiteri jegyzőkönyvek teszik ki. Sajnos 1916. előtti jegyzőkönyveket a román katonaság megsemmisítette, és így csak másodlagos forrásokból tudhatjuk meg a gyülekezetünk történelmét a kezdetétől egészen 1916-ig.

Orbán István Dániel ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kolumbán Vilmos József

A Magyarláposi Református Egyházközség presbitériumi jegyzőkönyveinek tanulmányozása, átírása során betekintést szerettem volna nyerni az előző korok egyházi életébe, a gyülekezeti munka akkori nehézségeibe, a külső és belső ellentétekbe, illetve egyházam többi felekezettel és nemzetiséggel való kapcsolatába is.

Demeter Csenge ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Geréb Zsolt

Dolgozatomban megvizsgálom a Jel 2-3 fejezeteit kortörténeti, biblika-teológiai és exegetikai szempontból, valamint röviden kitértem az apokaliptikus irodalom jellegzetességeire. Ezekkel a kutakodásokkal az volt a célom, hogy mélyebb betekintést nyerjek a Jel 2-3 szövegének jelentés-köreibe.

Elek Arnold ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Buzogány Dezső

Dolgozatom maradandó emléket kíván állítani az 1782-1784 közötti időszak görgényi egyházmegyébe kebelezett gyülekezeteiről.

Demeter Márta ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kiss Jenő

Dolgozatommal célom volt olyan lehetőségek felkutatása, melyek a lelkipásztorok számára adottak a jegyes-, illetve házaspárok kísérésében, illetve azon lehetőségek számbavétele, melyek a kapcsolati nehézségek megküzdéséhez adhatnak támpontokat, segítséget, támaszt, egyáltalán eligazítást a jegyesbeszélgetés keretein belül.

Ferkő Andor ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kiss Jenő

Milyen hatást gyakorol a média a személyiségfejlődésre? Milyen szerepe van a televíziónak a szocializációra nézve? Hogyan hatnak a gyermekek fejlődésére a reklámok, az erőszakos cselekmények, valamint a korlátlan sexuális viselkedésminták amelyeket a filmek, reklámok közvetítenek? Dolgozatom során ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Berszán László ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Juhász Tamás

A kreacionizmus eszméje egyszerre több síkon szándékszik az Isteni kijelentést az emberi okoskodás eszközeivel felhígítani, maivá-azaz „divatszerűvé” tenni. A kreacionizmus egy eszmerendszert épít fel, amely különbözik az Isteni kijelentéstől. Ez az eszmerendszer a saját maga igazolására felhasznál tudományos, illetve áltudományos elméleteket, és ezekkel együtt kiemel a Szentírásból olyan részeket, amelyek kézenfekvőek az ő eszmerendszerük igazolására.

Bartha Aladár ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kolumbán Vilmos József

A Széki Református Egyházmegyének két vagyon összeírási jegyzőkönyveinek egyikét, az 1754. évi Conscriptio (gyülekezeti vagyonösszeírás) teljes egészét, azaz 184 oldalnyi kéziratnak az átírását tartalmazza e szakdolgozat.

Szabó Gergely Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Buzogány Dezső

A dolgozat törzsanyagát az elsődleges források, a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozása során nyert anyag alkotja.

Bálint Imola Orsolya ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács László Attila

A téma iránti érdeklődésemet az evangéliumi egyházakban bevett szokás keltette fel. Mégpedig az, hogy számukra nagyon hangsúlyos a gyülekezeti tagok bizonyságtevő szolgálatának gyakorlása. Ennek a szolgálatnak megvan a helye az istentiszteleti alkalmon is. Abban áll, hogy az a gyülekezeti tag, aki megtapasztalta Isten jelenlétét, munkáját életében, erről a tapasztalatról a gyülekezeti alkalmon, is beszámol. Az a kérdés merült fel bennem, hogy az evangélikus és általában a többi történelmi protestáns egyházban miért nincs ilyen szolgálat. Nem tartjuk fontosnak a bizonyságtevést?

Bán Alpár ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Juhász Tamás

Az Újszövetség nem ad részletes útmutatást a keresztség módjáról, hiszen nem a vallásos szertartások helyes gyakorlásának az útmutatója, hanem Isten megtérésre hívó kijelentése, és a Megváltóról szóló hiteles bizonyságtétel, ezért előfordul, hogy egy bizonyos kérdés megválaszolásához nem csupán egy jól körülhatárolható igét, vagy bibliai történetet kell megvizsgálnunk, hanem az egész Szentírás tanítását kell figyelembe vennünk. A kérdés helyes megválaszolásához alaposabb és átfogóbb vizsgálat szükséges annál, amit az újszövetségi exegézis és biblika-teológia nyújthat.

Hét levél a kis-ázsiai gyülekezetekhez. A Jel 2-3 történeti és tartalmi kérdései

Bányai Béla László ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

Ahhoz, hogy megértsük a levelek mondanivalóját, meg kell ismernünk a gyülekezetek konkrét helyzetét. Ehhez pedig a történelmi háttér feltárása lesz segítségünkre. Vajon kik voltak a nikolaiták, akiket több levél is megemlít? Mit jelentenek a sátán zsinagógája és királyi széke, a fehér kövecskék és a hajnalcsillag? Kit szimbolizál Jezábel? Hogyan értelmezzük a tíz napig tartó nyomorúságot és a langymelegség állapotát? Ezekre és hasonló kérdésekre próbálunk választ keresni dolgozatunk során.

Bencze Nimród ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács László Attila

Dolgozatomban bemutatásra kerül, hogy mi is a lelkiismeret, hogyan lehet azt meghatározni és milyen tulajdonságai vannak. Rövid áttekintést kapunk a történelem különböző részeiből, mégpedig az ókortól kezdődően, a középkoron át egészen a modern korig. Ismertetem az Ó- és Újszövetség nézeteit a lelkiismeretről, valamint a teológiai szempontokat, ugyanakkor részletesen megvizsgálom Luther Márton tanítását a lelkiismeretről, arról, hogy hogyan kapcsolódik össze egyes fogalmakkal (bűnbánat, bűnbocsánat, szabadság, hit, Krisztus országa stb.).

Biró István ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

Ma, amikor a család, mint intézmény válságban van, felmerül a kérdés, hogy milyen az Isten szerinti család? Többek között erre kapunk választ a Pál leveliben Házi táblák néven ismert intelmekben. Pál részletesen sorra veszi a családban előforduló kapcsolatpárokat és hasznos eligazítást fogalmaz meg mindkét fél számára. Az intelmek gyakorlati tanítása által megtudhatjuk, hogyan kell élni ebben a családi kapcsolat rendszerben.

Dénes Lajos Levente ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

Jézus, mint tudjuk, nemcsak a tanítványai előtt, hanem egyedül, magányosan is imádkozott. Minden fontos döntése előtt, de főként a szenvedés útja előtt imádkozott az Atyához. Ott látjuk a Gecsemáné kertben, ahol halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, vagy a János evangéliuma 17. fejezetében, ahol könyörgésében, „szemeit égre emelve” szólítja meg az Atyát. Az imádságnak valójában útjelző és hitet erősítő szerepe van, és én ezért választottam ezt a témát, hogy jobban megismerjem és megérthessem Jézusnak, az úgynevezett főpapi imában elmondott szavait.

Dezső László Levente ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Pásztori-Kupán István

Órigenész olyan személyisége az egyháztörténelemnek, aki akkor és ott próbált tenni egyházáért, azt próbálta megvédeni a tévtanításoktól. Olyan maradandó hagyatéka van, amely megkerülhetetlen, hiszen számos teológiai nézet és irányzat alapul vette az ő nézeteit és gondolatait. A gnoszticizmus előretörésének korában próbálta megvédeni a teológiát a filozófiai befolyásoltságtól, és arra törekedett, hogy a teológiában valamely tant azért lehessen igaznak tartani, mert maga a Szentírás és nem valamelyik filozófus tanítja azt.

Hideg István ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Balogh Csaba

A dolgozatom célja a 'Sátán' fogalmának, tevékenységének és szerepének értelmezése a Szentírásban.

„Amikor történelmet írnak”. A Dávid és Góliát-elbeszélés (1Sám 17) redakciótörténete

Kató Szabolcs Ferencz ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Balogh Csaba

A Dávid és Góliát elbeszélés (1Sám 17) egyike az Ószövetség legismertebb, de ugyanakkor legvitatottabb fejezeteinek. Ha a Sámuel könyvének 16–18 fejezeteit vizsgálja az olvasó, akkor az elbeszélt cselekményekben nem egyszer ismétlésekkel, redundaciával, ellentmondásokkal, összeférhetetlenségekkel találkozik. Ezek a fejezetek nemcsak Sámuel első és második könyvének összkompozíciója szempontjából mutatnak egyenetlenségeket, hanem az azokat közvetlenül megelőző elbeszélésekhez viszonyítva is.

Kötő Ferenc Barna ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

Milyen az Isten szíve szerint való pásztor? Milyen feladatkörei vannak, illetve ezekben hogyan állhatja meg Isten szerinti módon a helyét? Többek között ebben igazít el a három, személyre szóló, ugyanakkor mégis általános érvényű tanítást megfogalmazó pásztori levél. Pál hasznos – lelkipásztori kézikönyvként is helyét megálló – leveleket küld igaz fiainak, Timóteusnak és Titusznak a levél bizonyságtétele szerint, hogy segítse őket a közel sem könnyű gyülekezetvezetésben. Ezek alapján követjük nyomon a pásztor személyének, illetve szolgálatának vonásait.

Lőrincz Imola ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács László Attila

Amikor Szűz Mária nevéről hallunk elsőként a római egyház Mária iránt kifejezett tisztelete, a Mária dogmák jutnak eszünkbe. Jelen dolgozatomnak fő céljaként azt tűztem ki, hogy arra a kérdésre keresek választ, hogy a protestánsok, jelen esetben a lutheránusok, miként vélekednek Máriáról, valamint megvizsgálom azt, hogy milyen Máriával kapcsolatos ünnepek élnek még ma is a lutheránus egyházban.

Lőrinczi Levente ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Koppándi Botond Péter

Úgy érzem, saját genogramom elkészítése és ennek elemzése segített jobban megismerni családomat, de főként önmagamat, és ez nagymértékben segít abban a munkában, ahol elengedhetetlen, hogy első sorban saját magammal és családomból hozott tulajdonságaimmal tisztában legyek. Továbbá segít majd megérteni olyan folyamatokat, amelyek jövendőbeli családomban jelentkeznek, és segít elkerülni olyan hibákat, amelyeket a jószándék nevében, tudatlanul követünk el.

Lukács Levente ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kolumbán Vilmos József

A dolgozatomat két nagyobb fejezetre osztottam fel. Az elő fejezetben a Görgényi Református Egyházmegye rövid történeti bemutatására fektettem a hangsúlyt, míg a második nagyobb fejezetben az 1760 megirt jegyzőkönyv átírásával foglalkoztam.

Lukács Vilmos István ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kolumbán Vilmos József

A dolgozat a továbbiakban két nagyobb részt tartalmaz, melyben az első rész rövid történelmi bepillantást nyújt arról az időkről és eseményekről, melyben a jegyzőkönyvek keletkeztek. A második része és egyben számottevő része a dolgozatnak, tartalmazza a széki egyházmegye 1794-tól 1800-ig felvett és fennmaradt jegyzőkönyveinek átírását tartalmazza.

A Tavaszi Bimbók. A székelykeresztúri Unitárius Gymnázium Ifjúsági Olvasóegylet lapjának története 1837-1873 között

Major László ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács Sándor

A székelykeresztúri unitárius gimnáziumi olvasóegylet szépirodalmi hetilapjáról szóló dolgozatommal szeretném feleleveníteni, a feledés homályából kissé napfényre hozni a székelykeresztúri gimnázium múltjának és az unitárius sajtótörténetnek ezen szerves részét.

Márton Zoltán Barna ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Buzogány Dezső

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu nevének változatait, fekvését, alakulását, birtokosait, de ugyanakkor szó kerül a lakosság népességéről, foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egység fejti ki tulajdonképpen a dolgozatom fő témáját, a református gyülekezet kialakulását, fejlődését és mai helyzetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése.

Mátéfi Timea ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kovács Sándor

Kiss Elek írott hagyatéka megvolt ugyan az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában, de nem volt még rendezve, így rám hárult a feladat, hogy elvégezzem a hagyaték rendszerezését. Az írott anyag rendezetlenül hevert a levéltár polcain. Elsődleges célom az volt, hogy levéltári, hagyatékrendező munkámmal a meglévő anyagokat végre kutathatóvá tegyem, és ezáltal egy általános képet rajzolhassak Kiss Elekről, a püspökről és az emberről.

Molnár Éva ∙ BA Szakdolgozat ∙ 2011 --- Kállay Dezső

A János evangéliumában található Paraklétoszról szóló logionok egyedülállók az Újszövetség irodalmában. Noha mind a szinoptikus alkotásokban, mind a levelekben találkozunk pneumatológiai vonatkozásokkal, ennek ellenére, az 1Jn 2,1-en kívül, egyik irat sem rögzít Paraklétoszra vonatkozó feljegyzéseket. A Paraklétosz-beszédeket a jánosi pneumatológia alapdokumentumának lehet tekinteni. Az evangéliumon belül nem itt-ott elszórva olvasunk a Paraklétoszról. A Paraklétoszról szóló tanítás a búcsúbeszédek (Jn 14–16) jól körülhatárolt egységéhez tartozik.

Pages