keresztség

Összesen 6 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 6 címek láthatók.
Lurtz Zsolt MA Szakdolgozat 2018 Rezi Elek

A dolgozat teológiai és gyakorlati szempontból vizsgálja a keresztséget. Az első rész a keresztség fogalmát elemzi, majd rátér az unitárius egyház ezzel kapcsolatos tanítására. Végül bemutatja más keresztény felekezetek keresztséggel kapcsolatos tanításait. A dolgozat bemutatja a keresztség liturgiáját és történetét, valamint szó esik arról is, hogy a keresztény egyházak, hogyan viszonyulnak egymás keresztelési gyakorlatában.

Rendszeres teológia, Egyháztörténet, Gyakorlati teológia keresztség, gyermekkeresztség, unitárius teológia
Szilágyi Zoltán MA Szakdolgozat 2015 Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban két nagyon fontos témára térünk ki: a keresztségre és az úrvacsorára, melyek mindkét egyházban el vannak ismerve. Az alaphitvallásokat vesszük alapul, kiegészítve más tudományos iratokkal, melyek ezen témákat dolgozzák föl.

Rendszeres teológia sákramentum, keresztség, úrvacsora
Szabó Pál Péter BA Szakdolgozat 2015 Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozat – bár címében csupán Nüsszai Gergely nevét tartalmazza, – egyrészt egy olyan gyűjtemény, mely nem csak a nevesített, hanem mindhárom kappadókiai atya keresztségről szóló tanítását kívánja együttesen elemezni, másrészt e gyűjtőmunka után arra a kérdésre keresi a választ: hogyan, milyen mértékben lehet relevanciája a kappadókiai atyák letűnt korban született tanításának a mai református dogmatika, egyházi gyakorlat fényében.

Rendszeres teológia dogmatörténet, egyházatyák, kappadókiai atyák, Nüsszai Gergely, keresztség, gyermekkeresztség
Bóné Katalin Mária MA Szakdolgozat 2013 Buzogány Dezső

Kik voltak a habánok? Honnan származtak az újrakeresztelőnek bélyegzett eretnekeknek, akik – meggyőződésük szerint – nem újrakereszteltek, hanem hitték, hogy az általuk gyakorolt keresztség az egyedül érvényes? Hogyan kerültek Erdélybe? Mi indította az akkori fejedelmet arra, hogy országába hívja vagy hozassa ezt a különleges népet? Mi volt a szerepük, és hol volt a helyük a korabeli erdélyi társadalomban? Miből tudták fenntartani népes udvaraikat, mivel foglalkoztak? Hogyan tudták megszervezni közös, az első keresztyénekéhez hasonló életüket?

Egyháztörténet anabaptizmus, keresztség, habánok
Bán Alpár BA Szakdolgozat 2011 Juhász Tamás

Az Újszövetség nem ad részletes útmutatást a keresztség módjáról, hiszen nem a vallásos szertartások helyes gyakorlásának az útmutatója, hanem Isten megtérésre hívó kijelentése, és a Megváltóról szóló hiteles bizonyságtétel, ezért előfordul, hogy egy bizonyos kérdés megválaszolásához nem csupán egy jól körülhatárolható igét, vagy bibliai történetet kell megvizsgálnunk, hanem az egész Szentírás tanítását kell figyelembe vennünk. A kérdés helyes megválaszolásához alaposabb és átfogóbb vizsgálat szükséges annál, amit az újszövetségi exegézis és biblika-teológia nyújthat.

Rendszeres teológia keresztség, gyermekkeresztség
Józsa Ferencz MA Szakdolgozat 2011 Kállay Dezső

Mivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.

Újszövetség keresztség
Subscribe to keresztség