gyülekezettörténet

Összesen 16 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 10 címek láthatók.
Lajos József BA Szakdolgozat 2017 Buzogány Dezső

Dolgozatomban az 1894-1900-as évek történéseivel foglalkozom. A kidolgozásnak alapjául szolgáltak a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség levéltárában található presbiteri jegyzőkönyvek. A dolgozat kilenc fejezetből áll, ezek pedig különböző témaköröket fejtenek ki.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Felsőboldogfalvi Református Egyházközség
Szövérfi Mihály MA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

A dolgozat első részében a tájegységről, a falu eredetéről és annak múltjáról beszélek, majd a fennmaradt iratok alapján megpróbálok hiteles képet festeni a falu lakosságáról. Ezt követően rátérek a Székelytompán folyó egyházi élet vizsgálatára, amelyből kiderül, hogy a gyülekezet mikor válik önálló egyházközséggé, és milyen módon, ütemben fejlődik a történelem során. Végül pedig röviden az egyházi iskola fontosabb eseményeit ismertetem.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Székelytompai Református Egyházközség
Domokos Norbert István BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

Más egyházközségekhez képest, a Marosludasi Református Egyházközség fiatal, hisz csak 127 éves, de még erről a 127 évről sem tudtam sokat. Dolgozatom hasznos lehet mindazok számára, akiket foglalkoztat a marosludasi egyházközség története, valamint Marosludas történelmi múltja.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Marosludasi Református Egyházközség
Csürös Róbert Gyula BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

A dolgozat első fejezetében néhány szóban a falu első, régi temploma monográfiáját foglaltam össze. A második fejezetben a ma álló templom építéséről beszélek. A harmadik fejezetben az épület konkrét megvalósítását találjuk. A következőkben a belső felszerelésre is ki tértem, így megemlítettem a szószék, az úrasztala és a templompadok készíttetését. Ezek után az azóta leomlott orgona történetének a megírását sem hagyhattam ki. Végezetül pedig a régi templom festett kazettás mennyezetének a magyarországi Iparművészeti Múzeumba való elajándékozásáról és szállításáról írtam.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, templomtörténet, Maksai Református Gyülekezet
Ádám Zsolt BA Szakdolgozat 2015 Buzogány Dezső

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Szilágyperecsenyi Református Egyházközség
Csalóka Ernő BA Szakdolgozat 2015 Kolumbán Vilmos József

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Havadi Református Egyházközség
Adorján Dénes BA Szakdolgozat 2015 Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Bánffyhunyadi Református Egyházközség
Székely Szabolcs MA Szakdolgozat 2014 Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni. Az átláthatóság kedvéért, az egyházközség történetének felvázolásában külön fejezetben fogom ismertetni az egyházközség történetét az 1740-1899-es évek között, és az 1900-as évektől napjainkig.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Bacai Református Egyházközség, Csicsómihályfalvi Református Egyházközség
Márton Zoltán Barna MA Szakdolgozat 2013 Buzogány Dezső

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története. Ennek keretén belül kitérek településtörténeti adatok ismertetésére, mely során bemutatásra kerül Árpástó rövid monográfiája, a település nevének eredete és változata, földrajzi fekvése, etnikai és felekezeti megoszlása, a települést érintő legendák és szájhagyomány útján terjedő információk titokzatossága, valamint az ősi hagyományok értéke.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Árpástói Református Egyházközség
Simon Barna MA Szakdolgozat 2013 Buzogány Dezső

Az Erdőfülei Református Egyházközség lelkipásztora 1909-1947 között Nagy Ferencz lelkipásztor volt. Az egyházközség az ő vezetésével élte túl a két világháborút, és maradt meg magyar reformátusnak. A gyülekezetbe való kinevezése után azonnal nekikezdett a kulturális élet megszervezéséhez. Ifjúsági egyesületet, nőszövetséget, gazdakört, dalkört alapított, vallásos estélyeket szervezett. Iskolaszéki elnökként fenntartotta a magyar felekezeti oktatást az állami nyomás ellenére is.

Egyháztörténet gyülekezettörténet, Erdőfülei Református Egyházközség

Pages

Subscribe to gyülekezettörténet