szabad akarat

Összesen 3 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 3 címek láthatók.
Derzsi Anita Izabella BA Szakdolgozat 2017 Kállay Dezső

A Galata levél egyértelműen Pál apostol alkotása, amelyben az apostol röviden, de rendkívül éleslátóan és lényegre törően adja közre a keresztyén hit és élet elemi igazságait. Tartalmában meglepően közel áll a Rómabeliekhez írott levélhez, egyesek úgy vélik, hogy az előbbi vázlata az utóbbinak, amely sokkal részletesebben fejti ki a Galata levélben megjelent gondolatokat.2 Mint ahogy a legtöbb páli levél, ez is két fő részre osztható: egy teológiai (1–4) és egy etikai egységre (5–6), amelyek azonban szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Újszövetség szabad akarat, szabadság, Galata levél
Bíró Botond BA Szakdolgozat 2016 Pásztori-Kupán István

Minden ember szembesül azzal, hogy a szabadsága korlátozott, nem mindig tehet meg mindent, de ha meg is teheti, akkor sem teljesen úgy alakul, amint szerette volna, mert valami befolyásolja annak tökéletes kimenetelét. Mindez annak a jele, hogy az akaratunktól függetlenül a dolgokat körülöttünk más dolgok is befolyásolják. A kérdés az, hogy ki és milyen mértékben, s egyáltalán mire is van szabad akarata az embernek?

Rendszeres teológia dogmatörténet, szabad akarat
Tárkányi István Attila BA Szakdolgozat 2015 Pásztori-Kupán István

A szabad akarat és eleve elrendelés feloldhatatlan feszültségéről tengernyi irodalom született. Már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta ez a kérdés. A bölcsészet eszköztárából kölcsönzött fogalmak segítségével számos keresztyén teológus is kifejtette meglátásait ebben a témában az évszázadok során. Jelenlegi munkánk ki szeretne ragadni három híres jelenetet ebből a máig elhúzódó drámából. Betekintést szeretnénk nyerni Augustinus és Pelagius, Luther és Eramus, illetve Barth és Brunner vitáiba az emberi szabad akarat és az isteni predestináció kérdésében.

Rendszeres teológia szabad akarat, eleve elrendelés (predestinatio), Augustinus, Pelagius, Luther Márton, Erasmus, Karl Barth, Emil Brunner
Subscribe to szabad akarat