Nagyenyedi Református Egyházmegye

Összesen 11 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 10 címek láthatók.
Bíró Alpár MA Szakdolgozat 2017 Buzogány Dezső

Dolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Nagy Hunor Ferencz MA Szakdolgozat 2017 Kolumbán Vilmos József

Az jegyzőkönyv tartalmát a következő szempontok figyelembevételével dolgoztam fel. Az első részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint fegyelmi hatósággal. Itt a lelkipásztorok, tanítók illetve a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeibe kapunk betekintést. A második részben a vizitáció úgy jelenik meg, mint gazdasági hatóság. Itt a megvizsgált gyülekezetek gazdasági helyzetéről informálódhatunk. Végül pedig közlöm a magát a Nagyenyedi református egyházmegye 1794. évi vizitációs jegyzőkönyvének az átírását. A dolgozat hasznos lehet azoknak, akik a 17-18.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Kádár Zoltán János MA Szakdolgozat 2017 Buzogány Dezső

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Barti Ferencz Róbert MA Szakdolgozat 2017 Buzogány Dezső

Szakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Szabó Lehel Szabolcs BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

A dolgozatomat hét részre osztottam fel. Az első része a dolgozatnak egy történeti áttekintés, mely az egyházmegyét (Enyedet) és Nagyenyed városát mutatja be. A második fejezetben III. Károly, Mária Terézia és II. József korában hozott reformátusokat érintő eseményeket ismertetem. A harmadik fejezet az esperesi tisztség és a vizitáció egy rövid bemutatása. Ez azért szükségeltetik, hogy a jegyzőkönyv olvasása során érthető legyen az esperes és vizitáció feladatköre ill. szerepe az egyházban. A negyedik, ötödik és hatodik fejezetben a jegyzőkönyv bemutatására kerül sor.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Szabó-Elek Zsolt BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

Az esperesei vizitációs jegyzőkönyv által az olvasó megismerkedhet az adott egyházmegye, valamint az ahhoz tartozó gyülekezetek adminisztratív, fegyelmi, gazdasági ugyanakkor az egyházközségek életét meghatározó fontosabb eseményekkel. Ezáltal megismerkedhetünk az akkori kor szabályaival, hogyan működhetett az akkori egyházfegyelem és hogyan ment végbe egy esperi vizitáció, mi a tartozott az egyház fennhatósága alá. A dolgozat lényegi része az 1784. május 8. – 1786. február 10. közötti időszakot foglalja magába.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Szász Zoltán BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

Szakdolgozatomat öt részre osztottam fel. Az első részben a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását tárgyaltam, valamint annak fejlődését és kiteljesedését az adott korban. A második fejezetben bemutattam Erdély XVII. századi egyháztörténetét. A harmadik részben a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot vizsgálom. A következő fejezetben a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutattam be. A dolgozatom utolsó részében az általam átírt szöveget tettem közzé azon érdeklődök számára, akik betekintést szeretnének nyerni az akkori református egyházmegye életébe és annak működésébe.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Erdei Márk Sándor BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

Dolgozatom témáját a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1789-ben íródott jegyzőkönyveinek vizsgálata képezi.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Csinta Lajos László BA Szakdolgozat 2016 Buzogány Dezső

Az a célom ezzel a tanulmánnyal, hogy az olvasó megismerhesse a 17. század történéseit, és összehasonlítsa az akkori egyházat a mostanival.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Dohi Vilhelm Arnold BA Szakdolgozat 2015 Buzogány Dezső

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Egyháztörténet vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye

Pages

Subscribe to Nagyenyedi Református Egyházmegye