székely szombatosok

Összesen 2 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 2 címek láthatók.
Kelemen Álmos BA Szakdolgozat 2017 Buzogány Dezső

A szombatosok történelmét három nagy korszakra szokták osztani: az első a 16. század közepére tehető, amikor kialakult a szombatos vallás, és megjelenésével szinte egyidőben elkezdődik az üldözésük is. A második korszak Péchi Simon nevéhez köthető, ekkor virágzott a szombatos vallás, ekkor született a legtöbb énekük és ekkor alakult ki dogmatikájuk is. A harmadik korszak Péchi halálával kezdődött és 1867-ig tartott, amikor felvették hivatalosan a zsidó vallást. Dolgozatom során a harmadik korszakkal foglalkozom.

Egyháztörténet székely szombatosok, Bözödújfalu, zsidók
Antal Enikő BA Szakdolgozat 2015 Buzogány Dezső

Dolgozatom a székely szombatosok történetének első két korszakát és tanításukat mutatja be. Az első fejezet az 1588-tól 1621-ig tartó első korszakot írja le. A második fejezet – a szombatosság történetének második korszaka – Péchi börtönből való szabadulásával és I. Rákóczi György uralkodásának ismertetésével kezdődik. Ezt követi a fent említett erdélyi szabad vallási fejlődésben fordulatot hozó dési gyűlés és complanatio leírása, amely a szombatosok történetében egyik legnagyobb törést jelentette.

Egyháztörténet székely szombatosok, Bözödújfalu, zsidók
Subscribe to székely szombatosok