történeti Jézus

Összesen 4 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 4 címek láthatók.
Sólyom Szabina-Brigitta MA Szakdolgozat 2019 Adorjáni Zoltán

Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben.

Újszövetség Jézus Krisztus, történeti Jézus, Jézus vitabeszédei
Magyari Zita Emese BA Szakdolgozat 2018 Czire Szabolcs

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén?

Újszövetség Isten országa, Isten királysága, John Dominic Crossan, történeti Jézus, gyógyítás, asztalközösség, eszkatológia
Téglás Tibor Miklós MA Szakdolgozat 2013 Kállay Dezső

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Újszövetség messianizmus, messiási titok, történeti Jézus, Márk evangéliuma
Vajda István Gellért MA Szakdolgozat 2011 Geréb Zsolt

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

Újszövetség történeti Jézus, Jézus és a politika, vallás és politika, Római Birodalom, hatalom, Gerd Theissen
Subscribe to történeti Jézus