Rendszeres teológia

Összesen 139 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 10 címek láthatók.
Veress Emőke MA Szakdolgozat 2018 Visky Sándor Béla

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is.

Rendszeres teológia Jézus Krisztus, Jézus a Koránban, Korán, keresztyénség és iszlám, iszlám-keresztyén párbeszéd
Gáspár Mónika BA Szakdolgozat 2018 Rezi Elek

Dolgozatomban a homoszexualitás kérdéskörével foglalkoztam. Megvizsgáltam a múltat és egy átfogó betekintést próbáltam nyújtani a jelenlegi helyzetre, ami napról napra változik ugyan, de a sajtó és a média segítségével lépést lehet tartani. Vizsgálódásom szerepet kapott a perspektívák és következmények megvilágítása is. Vizsgálódásom tárgyát képezte a homoszexualitás pszichológiai, biológiai, jogi, és bibliai háttere és megállapításai is. Megállapíthatjuk, hogy nem betegség, nem bűncselekmény, és véleményem szerint nem is bűn az, ha valakinek más a szexuális orientációja.

Rendszeres teológia homoszexualitás, nemiség (szexualitás), szeretet, szerelem, elfogadás, elutasítás, unitárius teológia
Csalai Adorján BA Szakdolgozat 2018 Pásztori-Kupán István

Ebben a dolgozatban a helyreállítás-tan (ἀποκατάστασις) terminológiájának kialakulását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk meghatározni a fogalom etimológiáját és annak használatát az ókori görög forrásokban (sztoicizmus, Arisztotelész), a judaizmusban (beleértve a Septuagintát) és az Újszövetségben. A dolgozat jelentős részét az óegyházi kontextus vizsgálata teszi ki. Irenaeus az ἀποκατάστασις-tan előfutára, aki az univerzális rekapituláció (ἀνακεφαλαίωσις), megbékélés fogalmával elővételezi az Órigenész által megfogalmazott helyreállítás-tant.

Rendszeres teológia dogmatörténet, óegyház, Irenaeus, Órigenész. Nüsszai Gergely, apokatasztászisz, helyreállítás, feltámadás
Nagy Mátyás BA Szakdolgozat 2018 Visky Sándor Béla

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre.

Rendszeres teológia hit és értelem, Anzelmus, René Descartes, Aquinói Tamás, Immanuel Kant, istenbizonyíték, megismerés, ontológia
Kádár István BA Szakdolgozat 2017 Pásztori-Kupán István

Dolgozatom Aranyszájú János életéből indul ki, hiszen minden társadalmi vonatkozású igehirdetéséhez kötődik egy életesemény is, amely szemléltető eszköz lehet a kor társadalmi helyzetének bemutatására nézve. Példának okáért megemlíteném az Antiokhiában írt igehirdetések közül azokat, amelyek társadalmi vonatkozást tartalmaznak.

Rendszeres teológia Khrüszosztomosz (Aranyszájú Szent János)
Kovács Zoltán MA Szakdolgozat 2017 Visky Sándor Béla

A 17–18. századi pietizmus házassághoz és nemi élethez való viszonyulásának kérdése nagyon összetett. Ez abból adódik, hogy ezen szellemi mozgalom képviselői különbözőképpen értelmezték a házasság és a számukra kényes szexualitás témáját. A felmerülő kérdésekre adott válaszaik gyakran annyira eltértek más kortárs pietisták válaszaitól, hogy szinte különböző szellemi irányzatok képviselőinek tűnnek. Jelen dolgozatban nyolc olyan pietista műveit fogjuk górcső alá venni, akik mélyrehatóan foglalkoztak a házasságot és a szexualitást érintő kérdésekkel.

Rendszeres teológia etika, családetika, házasság, férfi és nő
Márton István BA Szakdolgozat 2017 Pásztori-Kupán István

A keresztyénség történetét lineáris időrendi sorrendben olvasva döbbenhetünk rá arra, hogy szinte minden korban voltak gondolkodók, akik sajátos módszerek által próbálták megújítani az egy igaz hithez vezető utat. A reformáció nem 1517 október 31.-én, Luther Márton 95 tételének közzétételével kezdődött. A reformációt számtalan gondolkodó előzte meg – csak a nagyobb előreformátorokat említve: Vald Péter, John Wycliff, Husz János, Girolamo Savonarola – mind hozzájárulva a reformátori hitvallások megfogalmazásának folyamatához.

Rendszeres teológia reformáció, Erasmus
Szőcs Endre BA Szakdolgozat 2017 Visky Sándor Béla

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Rendszeres teológia hermeneutika, Kálvin János, Dietrich Bonhoeffer, Hegyi Beszéd
Elekes Zsolt BA Szakdolgozat 2017 Rezi Elek

Egyelőre kérdések tömkelege áll megválaszolatlanul, ezért korai lenne elhamarkodott, előítéletek alapján válaszokat találni. A különböző tudományágak néha szerteágazóak, ellentmondásosak, de kérjük az Olvasót, vegye a fáradtságot és aktív figyelmével próbáljuk meg közösen megtalálni a válaszokat. Jelen dolgozat egy segítségnyújtás szeretne lenni azoknak, akik megpróbálják a körülvevő világot, s benne a terrorizmus jelenségét jobban megérteni.

Rendszeres teológia egyház és világ, terrorizmus
Debreczeni István BA Szakdolgozat 2017 Visky Sándor Béla

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Rendszeres teológia Karl Barth, hit, vallásosság, liberalizmus

Pages

Subscribe to Rendszeres teológia