Kapcsolódó tartalom (Kulcsszavak alapján)

Összesen 89 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 40 címek láthatók.

nevelés

Demeter Lídia-Hajnal ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2019
Bíró Botond ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kiss Jenő ∙ 2018

A dolgozatom témája, az egyén szabadsága és azon tényezők megismerése, amelyek ennek megélésében akadályt képeznek a mindennapi életben, legfőképpen a keresztyének életében. A dolgozatomban azt járom körül, hogy az emberek milyen megkötözöttségekkel küszködnek, mik korlátozzák őket a szabadságukban, hitük és önmaguk szabad megélésben, egyházi és más körökben.

katechétika

Demeter Lídia-Hajnal ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2019
Demeter Henrietta ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2019
Tökölyi Csaba Krisztián ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Dolgozatomban a kooperatív módszerrel dolgoztam fel és mutattam be néhány óratervet a 32. káté kérdés-felelethez. Ennek a módszernek a lényege a közösségen, a csoportdinamikán, az egymástól való tanuláson van. Tapasztalatok szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egymást építsük, nem csak ismeretünkkel, hanem lelki életünkkel, hitünkkel is.

Dénes Erzsébet ∙ BA Szakdolgozat ∙ Koppándi Botond Péter ∙ 2018

A dolgozat a Z-generáció katekézisével foglakozik, hogy hogyan lehet ehhez a korosztályhoz a vallás világát közelebb hozni. A mai kor gyermekeit az internet világa, a számítógép használata jellemzi, tanulásukhoz ezeket az eszközöket használják. Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy hogyan is lehetne ezekkel az eszközökkel a közelebb hozni Istent.

Csürös Róbert Gyula ∙ MA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk.

Kovács Zsuzsa ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki.

család

Nagy Zsuzsanna ∙ BA Szakdolgozat ∙ Rezi Elek ∙ 2018

Dolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.

óvodás kor

Demeter Henrietta ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2019

mesepszichológia

Demeter Henrietta ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2019

házasság

Nagy Zsuzsanna ∙ BA Szakdolgozat ∙ Rezi Elek ∙ 2018

Dolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.

házassági válság

válás

Heidelbergi Káté

Tökölyi Csaba Krisztián ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Dolgozatomban a kooperatív módszerrel dolgoztam fel és mutattam be néhány óratervet a 32. káté kérdés-felelethez. Ennek a módszernek a lényege a közösségen, a csoportdinamikán, az egymástól való tanuláson van. Tapasztalatok szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egymást építsük, nem csak ismeretünkkel, hanem lelki életünkkel, hitünkkel is.

kátéoktatás

kooperatív módszer

csoportdinamika

hitoktatás (katechézis)

Tökölyi Csaba Krisztián ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Dolgozatomban a kooperatív módszerrel dolgoztam fel és mutattam be néhány óratervet a 32. káté kérdés-felelethez. Ennek a módszernek a lényege a közösségen, a csoportdinamikán, az egymástól való tanuláson van. Tapasztalatok szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egymást építsük, nem csak ismeretünkkel, hanem lelki életünkkel, hitünkkel is.

Dénes Erzsébet ∙ BA Szakdolgozat ∙ Koppándi Botond Péter ∙ 2018

A dolgozat a Z-generáció katekézisével foglakozik, hogy hogyan lehet ehhez a korosztályhoz a vallás világát közelebb hozni. A mai kor gyermekeit az internet világa, a számítógép használata jellemzi, tanulásukhoz ezeket az eszközöket használják. Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy hogyan is lehetne ezekkel az eszközökkel a közelebb hozni Istent.

Kovács Zsuzsa ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki.

kreativitás

Z-generáció

digitális segédanyag

modern pedagógia

élménytársadalom

e-learning

önbecsülés

Bíró Botond ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kiss Jenő ∙ 2018

A dolgozatom témája, az egyén szabadsága és azon tényezők megismerése, amelyek ennek megélésében akadályt képeznek a mindennapi életben, legfőképpen a keresztyének életében. A dolgozatomban azt járom körül, hogy az emberek milyen megkötözöttségekkel küszködnek, mik korlátozzák őket a szabadságukban, hitük és önmaguk szabad megélésben, egyházi és más körökben.

hit

megkötözöttség

szabadság

istenkép

Csürös Róbert Gyula ∙ MA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk.

ifjúság

ifjúsági misszió

gyermek

Kézdi-Orbai Egyházmegye

felnőttkor

Kovács Zsuzsa ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki.

felnőttkonfirmáció

vallásosság

Pages