Antal Enikő

Această pagină conține titlurile 1 - 2 din 2.
Antal Enikő Teză MA 2017 Somfalvi Edit

Dolgozatom két nagy egységből áll. Az első fejezet általánosan mutatja be a népi vallásosságot és néphitet. A második fejezet szerkezetileg is az elsőre épül; az általánosan bemutatott témákat itt Györgyfalva vonatkozásában mutatom be. Ennek a fejezetnek alapját a falubeli adatközlőkkel készített interjúk képezik, melyeknek teljes szövege a Függelékben található. Az elbeszélések alapján sikerült a liturgiai elemek és népi vallásosság kölcsönhatását megvilágítani, ugyanakkor dolgozatom értékmentő jelleget is kapott.

Teologie practică népi vallásosság, liturgia, Györgyfalva
Antal Enikő Teză BA 2015 Buzogány Dezső

Dolgozatom a székely szombatosok történetének első két korszakát és tanításukat mutatja be. Az első fejezet az 1588-tól 1621-ig tartó első korszakot írja le. A második fejezet – a szombatosság történetének második korszaka – Péchi börtönből való szabadulásával és I. Rákóczi György uralkodásának ismertetésével kezdődik. Ezt követi a fent említett erdélyi szabad vallási fejlődésben fordulatot hozó dési gyűlés és complanatio leírása, amely a szombatosok történetében egyik legnagyobb törést jelentette.

Istoria bisericii székely szombatosok, Bözödújfalu, zsidók
Subscribe to Antal Enikő