Repository index

Az emberek közötti kommunikáció leggyakrabban egy történés elbeszélése, ritkán kommunikálunk definíciókkal; a fogalmakat legtöbbször cselekménysorozatba szőjük, amiből aztán egy kerek egész kerekedik ki. A prédikációnak is ugyanerre a kerek teljességre kell törekednie. A mindennapi életünk alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Minden, ami velünk történik, az egy történésbe foglalható. Így hagyományozódtak át a bibliai írások is, előbb szóbeli módon. Igehirdetőkként mi ugyanebben, az üdvtörténetet továbbadó áthagyományozás folyamatában találjuk magunkat. Ha akkoriban az üdvtörténetet – amint azt neve is mutatja – történeti formában továbbították, akkor talán érdemes lenne az atyák módszereit közelebbről is szemügyre venni. Nem célunk itt a historizmust vagy a magyarázó argumentatív teológiát bírálni, még kevésbé annak létjogosultságát és hatástörténeti jelentőségét kétségbe vonni.

Ennek a munkának a célja az, hogy a tartalom mellett megtaláljuk, felfedezzük az ige formáját is. Igehirdetőkként sokszor beleeshetünk, beleesünk abba a hibába, hogy csak a tartalomra figyelünk. Arra, hogy hogyan kell azt átadnunk, már nem figyelünk. Sok lelkipásztor érzi, tudja azt, hogy nem prédikálnak másról, csak Isten igéjéről. Nem is tudnának másról prédikálni, Isten igéjét nem lehetne sem verssel, sem más irodalmi művel helyettesíteni. A tartalomhoz való ragaszkodásuk példaértékű és dicséretre méltó. De vajon mennyire figyelnek oda a formára?