Theses

Use the Index view to filter content according to categories.
Alföldi-Lakatos György2022Pages: 60Supervisor: Buzogány Dezső

Magiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Egyháztörténetegyházmegyei vizitáció, vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Kulcsar Brigitta-Noémi2022Pages: 80Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatunk kiindulópontjaként megvizsgáltuk azt a kort, amelynek szabályai, eszméi és rendelkezései befolyásolták az általunk feldolgozott szövegekben említésre kerülő eseményeket, ti.  II. József uralkodásának a korát. Ezután szó esik az egyházmegye kialakulásának történetéről, arról, hogy a 16-17. századok során megnövekedett református gyülekezeteknek a száma hogyan vezetett a Kolozs és Torda vármegyékhez tartozó gyülekezetek kiválásához és ezzel magának a Görgényi egyházmegyének a megalakulásához. Ezt követően beszélünk magáról az esperesi vizitációnak a kialakulásáról, rendszeréről, szabályzatairól, a Vizitáció intézményén belül jelen levő különböző tisztségekről és az ezen tisztségeket betöltő személyek feladatköréről is. Igyekeztünk sorra megvizsgálni a Vizitáció gyülekezetekben tett adminisztratív, gazdasági illetve oktatással és fegyelmi ügyekkel kapcsolatos rendelkezéseit is. Milyen fegyelmi ügyek jelentek meg az adott gyülekezetekben?

Egyháztörténetvizitációs jegyzőkönyv, egyházmegyei vizitáció, Görgényi Református Egyházmegye
Jakab Emese2022Pages: 68Supervisor: Koppándi Botond Péter

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

Gyakorlati teológiajegyesbeszélgetés, jegyesség, család
Vidám Lívia2022Pages: 50Supervisor: Tódor Csaba

A kutatásom célja elsősorban az volt, hogy minél több információt megtudjak a témával kapcsolatban, hogy ki mit gondol róla, hol tartanak a jelenlegi kutatások, és hogy a megtalált információk segítségével elmélyülhessek a témában. Másodsorban kíváncsi voltam az unitárius etika álláspontjára is ezzel kapcsolatosan, ugyanis jövendőbeli lelkészként fontosnak tartom azt, hogy lelkészeink fokozott mértékben lépjenek fel ennek a kérdésnek tárgyalása és megoldása érdekében. A dolgozatom további nagyobb részei a módszertan, a forrásirodalom, az adatok ismertetése, elemzése és végül az összefoglaló. A dolgozat elkészítése során fontosnak tartottam ismertetni elsősorban a család fogalmának különféle meghatározásait, annak funkcióit és jellemzőit, amelyekre vonatkozó információk az első fejezetben találhatók meg.

Rendszeres teológia, Gyakorlati teológiaerőszak, családetika, családterápia
Bálint Szilárd2022Pages: 60Supervisor: Kiss Jenő

Dolgozatom témája a teológusi identitás kialakulásának és váltázásnak vizsgálata a megszerzett ismeret, a hit és a szolgálatról alkotott szubjektív kép tükrében. Kutatásom kiindulópontja szerint a teológusi identitásnak, mint minden szakmai identitásnak, létezik emberileg vizsgálható módszere. Dolgozatomban kitekintettem mindazokra a gyermekkortól húzódó tényezőkre, amelyek közrejátszhattak abban, hogy valaki teológiát tanuljon, valamint a tanulás elméletén keresztül arra is kerestem a választ, hogyan és mennyiben építi be az egyén a megszerzett tudást. A vizsgált szakirodalom alapján kapott eredmények azt mutatják, hogy a teológiára készülő egyén motivációját szükséges bibliai, teológiai és pszichológiai kritika alá vetni. Továbbá a teológiai évek alatt ért sokféle impulzus közül kiemelkedik az egyén hitmegéléséhez közel álló csoport hatása, a személyes krízisek feldolgozásának sikeressége vagy kudarca, és a megszerzett tudás elfogadása vagy elutasítása hitbeli szempontok miatt.

Gyakorlati teológialelkészi identitás, teológus identitás, szakmai identitás, szolgálat
Bíró Beatrix2022Pages: 81Supervisor: Kiss Jenő

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek.

Gyakorlati teológiairodalom, bibliai irodalom, terápia, irodalomterápia, Biblia, csoportdinamika, csoportpszichoterápia, bibliaóra
Balás Zoltán Attila2022Pages: 54Supervisor: Papp György

Mi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.

A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket. 

Ószövetség, Egyéb, Judaicakeresztség, beavatás, rituális tisztaság, rituális tisztálkodás
Virginás Ervin2022Pages: 65Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Minden időben íródik történelem, mert az időnek mindig valamilyen sajátos célja van. Az időt fontossá teszi tartalma, a benne rejlő lehetőségek sokasága. Igaz az is, hogy aki megfeledkezik múltjáról, annak átgondolásáról és a múlt értékeinek feldolgozásáról, jövőt készítő értékeiről, az ma elveszítheti a jövőt, annak elértéktelenedhetik az evangélium ereje, az egyház létezése. 

Egyháztörténetzsinat, generális zsinat, jegyzőkönyv, zsinati jegyzőkönyvek, válás, válóper, erdélyi református egyház
Juhos Barnabás Attila2022Pages: 58Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozatomban a marosi egyházmegye 1824-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Annak érdekében, hogy érthető legyen mindaz, ami a jegyzőkönyvekben található, szükséges megérteni milyen viszonyok uralkodtak akkor a református egyházban. A dolgozat első fele igyekszik betekintést nyújtani a kor jellegzetességeiről. A vizitációs jegyzőkönyv feldolgozását olvasva, a dolgozatot kézbevevő és tanulmányozó személy meglepődhet azon, milyen pontossággal számoltak be a vizitációkról, milyen problémákkal küzdöttek a marosi egyházközségek és azon is, ahogy az egyházfegyelmet gyakorolták a 19. század első felében.

Egyháztörténetvizitációs jegyzőkönyv, egyházmegyei vizitáció, Marosi Református Egyházmegye
Lőrinczi Eszter2022Pages: 54Supervisor: Czire Szabolcs

Fiorenza 1964-től mostanáig ír aktívan. A dolgozat terjedelme, illetve a források nehezen hozzáférhetősége nem tette lehetővé, hogy minden művét közelebbről szemügyre vegyem. Ezért igyekeztem arra, hogy a feminista hermenutika területén végzett munkásságában megfigyelhető fejlődésre összpontosítani. A dolgozatban a feminista teológia egyik kulcsfogalmát emeltem ki, amelyet Fiorenza a főművében már megfogalmazott, és amely meghatározó maradt a későbbi könyveiben is. Azért vizsgálom közelebbről ezt a képet, mert jól szemlélteti, ahogyan a nők patriarchátus alól való felszabadulásáért harcoló, teológiai egyetemre az elsők között beiratkozott Fiorenza írása a szenvedélyes vallomástól a politikai, retorikai értelmezésekig fejlődik. Az utolsó fejezetben összegzem Fiorenza munkásságával kapcsolatos észrevételeimet.

Ószövetség, Újszövetséghermeneutika, bibliai hermeneutika, feminizmus, feminista teológiaElisabeth Schüssler Fiorenza
Tamási Noémi2022Pages: 68Supervisor: Koppándi Botond Péter

Magiszteri dolgozatomban a kisiskolás gyerekekre fokuszálva vizsgálom meg a vallásos nevelés fontosságát. E témát jártam a lehető legjobban körül, annak érdekében, hogy a dolgozatom legfőbb kutatási kérdésére megtaláljam a választ, mely kérdés így hangzik: Melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a fiatal korosztály Istenről alkotott képét, valláshoz való viszonyát? A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét egyértelműen befolyásolta az érdeklődésem a vallás iránt, szerettem volna megtudni, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel a vallásos neveltetés, a vallásos megküzdés, valamint a problémamegoldás között. A vallásos nevelés terén gyakran merülnek fel kérdések bár megoszlanak a vélemények a kisgyermekeket érintő vallásos nevelés tekintetében. A keresztény nevelésnek évszázadokat felölelő múltja van, de a gyermekek nevelésében a vallás mindig is nagyon fontos szerepet játszott.

Gyakorlati teológiavallásos nevelés, hitoktatás (katechézis), kisiskolás kor
Kovács Hanna-Lilla2022Pages: 42Supervisor: Visky Sándor Béla

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

Rendszeres teológiateológia és filozófia, összehasonlító teológia, sztoicizmus, gondviselés, Heidelbergi KátéMarcus Aurelius
Ambrus Mózes2022Pages: 86Supervisor: Buzogány Dezső

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Egyháztörténetlelkészképzés, református lelkészképzés, Dél-Erdély, dél-erdélyi református egyház, Második Bécsi Döntés
Füstös Paul-Gabriel2022Pages: 98Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A felekezeti iskolák életében kezdettől fogva fontos helyet foglalt el az ének- és zeneoktatás. A dolgozat a reformáció örökségének ebből a szeletéből merít, és bemutatja a Kolozsvári Református Kollégiumban a 20. század első felében zajló ének- és zenekari munkát, különös tekintettel Tárcza Bertalan középiskolai tanár életére és munkásságára. Kiemelt szerepet kap a jelentősebb fellépések, a zeneszertári felszerelések, valamint az évről-évre kitűzött pályatételek bemutatása. Leltározzuk a fontosabb versenyeken elért eredményeket, és kísérletet teszünk egy részleges repertoár rekonstruálására is. A témafeldolgozásban elsősorban levéltári anyagokra támaszkodtunk. A kutatásban emellett alapvető fontosságú elsődleges forrásoknak bizonyultak az évente kiadott iskolai értesítők, valamint a korabeli erdélyi zenei tárgyú folyóiratok.

EgyháztörténetKolozsvári Református Kollégium, egyházi éneklés, egyházzene, énekkar
Tatár László2022Pages: 109Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Egyháztörténetjegyzőkönyv, Trianon, erdélyi református egyház, igazgatótanács, Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa, Második Világháború
László Bernadett2022Pages: 56Supervisor: Koppándi Botond Péter

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Gyakorlati teológiagyász, gyászfeldolgozás, gyermek, gyermekek lelkigondozása
Tatár Ágnes-Tekla2022Pages: 62Supervisor: Czire Szabolcs

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

Egyéb, Vallásszociológiakegyesség (spiritualitás), szekularizáció, modernitás, modern vallási irányzatok
Nagy Norbert2022Pages: 34Supervisor: Czire Szabolcs

A hamis sáfár történetét Jézus egyik legrejtélyesebb példázataként tartják számon. A kétezer éves értelmezéstörténet után a kiemelkedően nehéz példázatot a 20. századi modern példázatkutatás megpróbálta új értelmezésekkel szóra bírni. Korunk kiemelkedő példázatkutatója, Klyne Snodgrass egy igen különleges megközelítésben elemezte a példázatot, ami által egy új értelmezési lehetőség bontakozott ki. Dolgozatom első részében egy általános bevezetést közlök a jézusi példázatokról. A második részben bemutatom a hamis sáfár példázatának értelmezéstörténetét, majd kritikailag megvizsgálom Klyne Snodgrass téziseit. A dolgozat célja, hogy a vizsgálat által részeletesen mutassam be a Snodgrass tézisei nyomán kibontakozó új értelmezést. Érveinek megalapozottságát nyelvi exegézis és a bibliakritika módszereinek felhasználásával elemzem.

Újszövetségbibliai hermeneutika, Jézus példázatai, sáfárságLuke 16.1 - 9Klyne Snodgrass
Andrási Zoltán-Sándor2022Pages: 62Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatom a marosi református egyházmegye 1815-ös jegyzőkönyveinek a vizsgálatával foglalkozik. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen volt az esperesi vizitáció a XIX. század elején, és miben tér el ettől a mostani vizitációs eljárás. Munkámban leginkább a bizottság működésére fókuszáltam, de hangsúlyt fektettem arra is, hogy bemutassam az adott kor legfontosabb történelmi eseményeit. Kutatásom során sikerült kontextusában meglátnom azokat az eseményeket, amelyek a XIX. századi eseményeket előidézték. Elolvastam és digitalizáltam a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek egy részét az 1815-ös év első feléből. 

Egyháztörténetegyházmegyei vizitáció, vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Telegdi István2022Pages: 80Supervisor: Kiss Jenő

Dolgozatomban a szülők válásának hatását vizsgáltam a gyermek istenképének kialakulására nézve. Az istenreprezentációs folyamat előzményeiként felvázoltam a különféle reprezentációs folyamatok kialakulását, így az ikonikus és szimbolikus reprezentációs folyamatokkal is foglalkoztam. Ezek mellett a tárgyi reprezentációt is kutattam, melyben James Martel, Winnicott tárgykapcsolat elméletével foglalkozó észrevételei voltak segítségemre. Mindez szükséges volt, mivelhogy az istenreprezentációs folyamattal foglalkozó szakirodalomban többen, így például Robu Magda és Pál Ferenc is hivatkoznak Ana-Maria Rizzuto kutatási eredményeire, aki az említett tárgykapcsolat elmélet énfejlődésére vonatkozó nézetei alapján építette fel saját megfigyelési rendszerét. 

Gyakorlati teológiacsalád, válás, istenkép, relacionális etika