Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

PublikációJuhász Tamás2023Pages: 25--29

Ma már senki sem olvas könyvet. Hát még egy 900 oldalas dogmatikát? (Nemrég egy angol nyelvből lefordított ezeroldalas regényt olvastam. Több mint három hónapig tartott az elolvasása, pedig rendkívül érdekfeszítő volt.) Mielőtt túl gyorsan nemet mondunk erre a kérdésre, szögezzük le azt a tényt, hogy ezt a könyvet – bár még a kezünkbe sem került – már legalább kilenc ember ismeri, forgatta: négy erdélyi református lelkipásztor fordította, két másik határon túli lelkipásztor-tanár ellenőrizte, egy hetedik ember lektorálta, Visky Béla részletes előszót írt hozzá, és végül szerénységem kapta azt a feladatot, hogy itt most ismertesse. Tehát kilencen már olvastuk, és biztosan lesz még – nem kilenc, hanem kilencven, majd kilencszáz – további ember, aki olvasni fogja.

PublikációJuhász Tamás2023Pages: 144--151

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

PublikációJuhász Tamás2021Pages: 319--329

A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.

PublikációJuhász Tamás1995Pages: 277--294

PublikációJuhász Tamás201910Pages: 219--236

Holland újságíró fejtegette egyszer, hogy a keresztyén emberek magatartásából meg lehet állapítani felekezeti hovatartozásukat. Másképpen cigarettázik a római katolikus, a református és a lutheránus ember. Még a reformátusok között is van különbség: a konzervatívok bőrszivart szívnak, a barthiánusok pipáznak, a szabadelvűek (és a remonstránsok) cigarettáznak. Ha ebben a vélekedésben sok is a túlzás, annyi igazság mégis van benne, hogy minden felekezet tagja magán viseli vallási kultúrájának valamilyen lenyomatát. Valami olyan ez, mint a római katolikusoknál és a görögkeletieknél a keresztvetés: amikor a kereszt vízszintes szárát formázzák az egyik balról jobbra, a másik jobbról balra lendíti kezét a válla felé. Ezek a különbségek a sok-sok vallási jelkép használatában, az istentiszteleti és kegyességi önkifejezés gesztusaiban nyilvánulnak meg. Még a kegyesség gyakorlásának is sok változata van akár ugyanazon felekezeten belül is.

PublikációJuhász Tamás20145Pages: 75--83

PublikációJuhász Tamás20112Pages: 259--275

PublikációJuhász Tamás20151084Pages: 433--439

PublikációJuhász Tamás20091023Pages: 336--339

Hetvenöt éve, 1934. május 31-én fogadták el a német protestánsok barmeni hitvalló zsinatán az azóta híressé vált Teológiai Nyilatkozatot. Karl Barthnak oroszlánrésze volt a szöveg megfogalmazásában. A nyilatkozat hat rövid tételből áll, mindegyiket bibliai „alapige” vezeti be. A mondatok határozottak, kategorikusak, erőt képviselnek. Az állításokat erőteljesebbé teszik a hozzájuk fűzött tagadások. Az elutasítások jelzik, hogy a német protestánsok már Hitler hatalomra jutása után egy évvel felismerték: a totális diktatúra nem csupán ittott sérti az egyház köreit, hanem gyökereiben támadja a keresztyén hitet. A tételek bibliai igazsága a totális állam tévelygéseivel és hazugságaival szemben még inkább felragyog. Nem csoda, hogy a barmeni nyilatkozat után a német birodalmi kormányzat ádáz harcot folytatott a hitvalló protestánsok ellen.

PublikációJuhász Tamás2006321Pages: 12--18

A 20. század harmadik és negyedik évtizedében Tavaszy Sándor volt az, aki felmérte, milyen hatással volt Kálvin a magyar népre: „A kálvinizmus belekapcsolta a magyar lelket Isten országa mindent átfogó világába anélkül, hogy a magyar lélek magyar nemzeti karakterét megölte volna. Kivirágoztatta a magyar lélekben Isten országa igazságát anélkül, hogy Isten országa egyetemes valóságát bármely vonatkozásban is elszűkítette volna.” De Kálvin nemcsak „magyar teológus”, hanem kisebbségi teológus is volt, hiszen köztudott, hogy Kálvin egy üldözött kisebbség, a francia reformátusok számára írta teológiai főművét, az Institutiót.