Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 2 of 2 results.
SzakdolgozatCsákány Antal László2012Pages: 89Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozat célja az egyházmegye 1744 és 1748 között keletkezett vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása, bemutatása és megvizsgálása. Segítséget nyújt, hogy általa megismerjük eleink életét, küzdelmét, azt a harcot, amelyet megvívtak hitükért, egyházukért és népükért. Ugyanakkor emléket is állít lelkészeknek, tanítóknak, elöljáróknak, presbitereknek, egyháztagoknak, akik adott helyzetben, adott korban a legjobb tudásuk, vagy tehetségük szerint vezették és szolgálták az egyházmegyét, akik őrködtek a hit felett, akik szórták a tudás magvait, akik bekötözték a sebeket, akik taposták azt az utat, amelyen most mi járunk.

SzakdolgozatBéres Levente2019Pages: 95Supervisor: Visky Sándor Béla

Az 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai. A második fejezet leíró jelleggel, valamint kritikailag vizsgálva mutatja be az énekeskönyv eszkatológiai tanítását. Mindezek tematikusan rendszerezve vannak, így: jeleneszkatológia, ima-témák, halál, parúzia, feltámadás, utolsó ítélet, örökélet, Isten országa - mennyország. A részletes bemutatást, szakaszokra lebontva, gondolatokban megragadva a harmadik fejezet tartalmazza. E kutatás segédeszközt jelenthet a gyülekezeti szolgálatban: széleskörűen megismerhető általa a jelenlegi, protestáns eszkatológiai tanítás; rendszerezetten áttekinthető az énekeskönyv tanítása az eszkatológiára vonatkozóan; végül egy segédeszközt találhat az olvasó.