Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 4 of 4 results.A Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének összeírásai 1687-ből. Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad
Szakdolgozat
› Szilágyi István
› 2023
› Pages: 58
› Supervisor: Buzogány Dezső
A mesteri dolgozat öt marosszéki gyülekezet 1687-es összeírásáról szól, melyek név szerint a következők: Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad. E dolgozat alapját az egyházmegye legrégibb matriculájának egy töredéke képezi, amely fióklevéltárnak is tekinthető, hisz számos oklevelet, határozatot, feljegyzést, díjlevelet tartalmaz. A marosi egyházmegye kialakulásának rövid történeti áttekintése után, dolgozatomban a felsorolt öt gyülekezet, illetve település rövid bemutatására kerül sor. Ebben kitérek a századok folyamán végbement átalakulásokra, változásokra, adott esetben nehézségeikre, illetve az önálló egyházközségi státusz elnyerésére. Ezt követően az egyházközségek javai kerülnek felsorolásra. A javak két csoportba kategorizálhatók: ingó és ingatlan. Az ingó javaknál főleg a klenódiumokra és a templomi, liturgikus textíliákra kerülnek előtérbe, illetve a templomi székek helyzete.
Szakdolgozat
› Csürös Róbert Gyula
› 2018
› Pages: 101
› Supervisor: Somfalvi Edit
A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.
Szakdolgozat
› Oláh Mátyás
› 2012
› Pages: 55
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Dolgozatomban elsősorban Alexandriai Kelemen Krisztus-himnuszában található költői képek és eszközök, illetve teológiai gondolatok kibontására törekedtem. Ezáltal szerettem volna rávilágítani arra, hogy milyen hatással volt a görög filozófia Kelemen teológiájára, illetve a hellén kultúra mennyiben befolyásolta a himnusz gondolat- és képvilágát.
Szakdolgozat
› Tatár Ferenc
› 2020
› Pages: 63
› Supervisor: Buzogány Dezső
A dolgozatom a Sóváradi Református Gyülekezet két világháború közötti időszakában megírt presbiteri jegyzőkönyveinek feltárását tartalmazza. Különös tekintettel követi végig ebben az időszakban a gyülekezet életét, gazdasági helyzetét, illetve a lelkipásztorok váltását.