Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

SzakdolgozatSzilágyi Zoltán2015Pages: 49Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban két nagyon fontos témára térünk ki: a keresztségre és az úrvacsorára, melyek mindkét egyházban el vannak ismerve. Az alaphitvallásokat vesszük alapul, kiegészítve más tudományos iratokkal, melyek ezen témákat dolgozzák föl.

SzakdolgozatVeress Emőke2018Pages: 73Supervisor: Visky Sándor Béla

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

SzakdolgozatMárton István2019Pages: 50Supervisor: Pásztori-Kupán István

Kutatói munkánk során arra vagyunk kíváncsiak, hogyan tanít Erasmus a sákramentumokról. Nagyon érdekes és egyben furcsa módon feltűnő is az, hogy Erasmus, aki mindvégig tudatosan megmaradt a Római-Katolikus Egyház tagjává, műveiben a pápai tekintély alatt működő egyháztól sok mindent eltérően gondol és másképpen tanít. Ami a sákramentumokat illeti, valahányszor Erasmust olvastuk, mindig az tűnt fel, hogy a keresztség és az úrvacsora két szentsége a többihez képest mintha fontosabb szerepet kapna műveiben és levelezéseiben. Dolgozatunk célja, közelebbről megismerni azokat a hatásokat, eszményeket és teológiai gondolatokat, amelyek alapján Erasmus a ceremoniális egyházi szolgálatokról gondolkodik, közelebbről azt, ahogyan a sákramentumokról beszél. Erasmust, mint teológust kutatjuk, és főként a sákramentumokról alkotott tanítását vázoljuk föl.

SzakdolgozatSólyom Szabina-Brigitta2019Pages: 65Supervisor: Adorjáni Zoltán

Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben. Mindenekelőtt szükségesnek láttuk a bevezetéstani kérdések tisztázását, valamint a vitabeszédekben feltüntetett pártok részletesebb ismertetését. Ezen új tudás segítségünkre volt a viták kiinduló oka hátterének-, a különböző pártok állásfoglalásának-, a Jézus felé tanúsított ellenszenv- megértésében.