A spiritualitás változó fogalma a Bibliától napjainkig

Tatár Ágnes-Tekla: A spiritualitás változó fogalma a Bibliától napjainkig. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020. 91 pp. Szaktanár: Czire Szabolcs.

A bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül. A jelen kor liberális és ember centrikus szellemisége maga után vonta az egyénnek az intézményes egyháztól való eltávolodását, s így a spiritualitás fogalma is kilépett az egyházi közegből és szélet körben elterjedve alakul a társadalom igényeihez. A XX. századtól a fogalom kilépett a vallásos és egyházi közegből és más olyan területeken is elterjed, ahol addig nem tulajdonítottak neki nagy szerepet, s így új jelentéskörrel ruházódik fel. Végeredményben a spiritualitás és vallás eltávolodása következtében számos irányzat alakult ki, s ez előbbi önmagában is értelmezhető, önálló jelenséggé formálódott. A XXI. században még nincs a fogalomnak egy mindenki által elfogadott hivatalos definíciója, s így mindenki és minden irányzat önértelmezésének a tükrében határozza meg azt. Viszont a WHO egészség meghatározását követve, mint közös elem, jelenik meg minden ágazatban az ember testi, lelki, szellemi és spirituális egészének az értelmezése, amely megfelelő képen szemlélteti az utóbbi fontosságát és relevanciáját a kor kutatásaiban.