A halálközeli élmények a keresztyén teológia mérlegén

Begué Mátyás-Eugene-Victor: A halálközeli élmények a keresztyén teológia mérlegén. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2021. 54 pp. Szaktanár: Visky Sándor Béla.

Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg. A legtöbben a visszatértek közül ugyanis az empátia és a szeretet megélésére kezdenek nagyobb hangsúlyt fektetni. Moody feltevése tehát helytállónak bizonyul, miszerint az emberek, ha gonosz hatása alá kerültek volna, akkor más irányt vett volna az életük, és nem az efézusi levélből (Efézus 5,9) is megismert értékeket kezdték volna szem előtt tartani. A második elgondolkodtató elem az a ,,testenkívüliség” volt. Ugyanis a halálküszöbén táncolva nem biztos, hogy azzal a valóságos testtel találkozunk, amelyet a keresztyén teológia bemutat. Szó esett arról, hogy az emberek nagyrésze valamilyen szellemi testet öltött magára, mégsem volt minden esetben az az 1Kor15-ben leírtakkal azonos. Mégis voltak olyanok, akiknek az élménye pont Pál apostol szavait erősítette: miszerint a régi mulandó testet felváltotta a romolhatatlan, ép, egészséges, teljes test. Azon kívül, hogy figyelemre méltó a keresztyén teológiával összefüggő párhuzam, mégis körültekintésre int minket az, hogy hogyan kezeljük ennek a felülvizsgált elemnek az életünkben való elhelyezését. A harmadik elem az a ,,panoráma” és ,,testenkívüliség” kapcsán jelentkező hely – ahol tartózkodtak az emberek – felülvizsgálata volt. Ez minden bizonnyal a mennyország és a paradicsom lehetett, mivel az emberek arról számoltak be, hogy találkoztak Istennel, és láttak embereket. Persze csak ha elfogadjuk azt a feltevést, miszerint a kettő egy hely és az Isten jelenlétének helye. Legalábbis ez derül ki az általunk folytatott vizsgálódás eredményéből. Az általam bemutatott fázisokban, bár nincs szó az öngyilkosságról, mégis felmerül kérdésként a későbbiekben, hogy azok, akik így kerültek közel a halálhoz, és éltek át halálközeli élményt, miről tudnak beszámolni. Megváltozik az öngyilkossághoz való ,,pozitív” hozzáállásuk? Amint a válaszokból kiderült, nemcsak hogy megváltozik, hanem meg is szünteti akár ez az élmény az önpusztító vágyat. Helyreállítódik ugyanis az ember önértékelése, céltudatossága. Az ember az életében elkezd figyelni annak értelmére és értékére. Még, ami érdekes elemnek bizonyult vizsgálódásunk során és említésre méltó, az maga a ,,halálközeli élmények” műfaja. Ami felvetette azt a kérdést, vajon szabad foglalkozni a halál utáni élet titkaival? Ugyanis a Szentírás szembe megy az ilyenekkel. Nemcsak az Újszövetségi tanításból derül ez ki (Lk 16,19-31.), hanem az Ószövetségből is. Mert az, aki olyanoktól akar tudakolózni, akik meghaltak vagy jártak odaát, az szembe helyezkedik Teremtője akaratával, aki nyilvánvalóvá tette, hogy mindezek nem tartoznak az élőkre. Ami viszont igen, az adott, Jézus és a taníványok által. A második nagy kérdés pedig az volt, hogy mennyiben lehet alapozni ezekre az élménybeszámolókra nekünk, keresztyén embereknek. Véleményem szerint annyiban, amennyiben a Biblia szavait támasztják alá, a kinyilatkozatott igazságokat. Amennyiben megállják a helyüket, akkor is fontos, hogy az ember fenttartásokkal kezelje mindezeket, mert nem lehet a hitünk alapja halottak, vagy annak közelében járt emberek bizonyságtétele. A hitünk alapja mindig az élő Krisztus kell legyen, és mindaz, ami krisztusi, akire lehet építeni, majd életünk végén kiderül, hogy mi az, ami megég, és mi az ami nem, az viszont bizonyos, hogyha az alap Krisztus, akkor bármit is építsünk rá, hogyha az el is ég, az alap megmarad (1Kor 3,11-15). Bátorítok mindenkit, hogy aki ezzel a témával fog foglalkozni, az ne féljen a Krisztus kinyilatkoztatását alapul venni, hogy kiderüljön mi az, ami hasznos és építő, és mi az, ami nem. Ami nem hasznos, az is hasznossá válik, mert legalább az ember tudni fogja, mi az, ami tévútra csalhatja őt és másokat.