A nők gyülekezeti szolgálata az újszövetség korában

Földvári Debóra: A nők gyülekezeti szolgálata az újszövetség korában. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2021. 48 pp. Szaktanár: Adorjáni Zoltán.

A bevezető részben betekintést nyerhettünk az I. században élő nők helyzetébe, így láthattuk, hogy életmódjuk eltérő volt a különböző országokban, tartományokban. Általános következtetésként azonban levonható az, hogy a férfi jellemétől megkülönböztetett, alacsonyabb státuszt tölthettek be, s így kevesebb joggal rendelkeztek.
A második részben azokra az igeversek megvizsgálására került sor, amelyeket Pál apostol és az 1Tim szerzője intézett két különböző gyülekezethez, s amelyekben hallgatásra inti az asszonyokat. A gyülekezetek helyzetét, valamint a kutatók magyarázatát összevetve az 1Kor 14,33–35-tel azzal a magyarázattal értek egyet, miszerint a nők kíváncsi természete, fecsegő beszéde zavarta a gyülekezeti alkalmak rendjét, s így akadályozta az ige magyarázatát. A másik fontos ok, amelyre az apostol már korábban is utal a nyelveken szólás kapcsán, az az „avatatlanok” megbotránkoztatása. Ugyanis ha olyan személy látogat el ezekre az alkalmakra, aki még nem gyülekezeti tag, akkor a szokatlan dolgok botránkozást okozhatnak számára. Nem gondolom, hogy ez későbbi betoldásnak tulajdonítható, mivel ez beleilleszkedik a 14. rész témájába. Az apostol hangnemváltása pedig máshol is előfordul, s ez szükséges volt a kellő hatás elérése érdekében. Ezt erősítik az 1Tim 2,11–15-höz fűződő magyarázatok. Érdekesnek találtam azt, hogy bár két különböző levélről van szó, a kutatók magyarázatai hasonlóak a két igerész kapcsán.
A harmadik és egyben fő részben vettük sorra a szolgálatot betöltő női személyeket. Az első Fébé volt, kinek neve mellé három megnevezés is társul: nőtestvér, diakónus, pártfogó. Pál rövid ajánlásából kiderül, hogy diakónus hivatali szolgálatot is betöltött, emellett Pálnak és másoknak is pártfogója volt. Így elmondható, hogy személye gazdagon hozzájárult Isten igéjének előremozdításában.
Ugyanez vonatkozik Priszcilla szolgálatára is, akit Pál szintén a Róm 16-ban említ a többi öt igehely mellett. Férjével együtt Pál munkatársai voltak. Istenbe vetett hitük akkor mutatkozik meg leginkább, amikor Pált befogadják hajlékukba, és együtt dolgoznak sátorkészítőkként, valamint akkor, amikor Apollós számára világosan kifejtik „Isten útját”.
A következő személy a bíborárus Lídia volt, aki Pál igehirdetését hallgatva jutott hitre, és megkeresztelkedett házanépével. Azt is megtudjuk róla, hogy házában helyet adott a gyülekezeti összejövetelekre, így hite és vendégszeretete az a két készsége, amellyel fontos szolgálatot végez a filippibeli gyülekezetben.
Az ApCsel 9-ben Pál Tábita történetét írja le, akinek „nőtanítvány” megnevezése egyedi az Újszövetségben. Halálával lesz még inkább nyilvánvalóvá, hogy milyen értékes szolgálatot végzett özvegyasszonyok és szegények körében.
Végezetül az özvegyasszonyok tisztségét vizsgáltam az 1Tim 5,9–10 alapján. Itt nem csak az a gyakorlati vonatkozás látható, hogy a korai keresztyénségben szükséges volt szolgálatukra, s hogy ezzel a szolgálattal új életcélt kaptak, hanem az a teológiai vonatkozás is, hogy az özvegyasszonyok is Krisztus testének, egyházának teljes értékű és nélkülözhetetlen tagjai, akik személyi helyzetükre szabott lelki ajándékot kapnak a gyülekezeti szolgálatra.
Dolgozatírás közben, az igerészek és magyarázatok tanulmányozása és azoknak megértése által úgy gondolom, hogy választ kaptam kérdéseimre. Ugyanis ha nem is a jelenlegi formájukban, de előképekként fellelhetők az Újszövetség korában. A nők fontos szerepet töltöttek be a gyülekezetek életében.