Az Enyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1804-es év második felében

Lukács Róbert-Zoltán: Az Enyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1804-es év második felében. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2021. 67 pp. Szaktanár: Buzogány Dezső.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti előljárok által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek.
Megtiszteltetés számomra, hogy foglalkozhattam a Enyedi Református Egyházmegye 1804. év második felében írodott vizitációs jegyzőkönyvvel. Különösen azért vagyok hálás, mert a dolgozattal való foglalkozás során több tekintetben gazdagodtam és sok olyan kérdésre is választ kaptam, amelyeket fel sem tettem a kutatásom elején. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalu tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hírdetésére. Másod sorban, amint a bevezetőmben is említettem, különös tekintettel voltam az egyházfegyelmi ügyekre és megdöbbenve szembesültem azzal, hogy milyen szigorúsággal és következeteséggel járt el az esperesi vizitáció annak érdekében, hogy minél inkább Istennek tetszően legyen pásztorolva egy adott gyülekezet. Meglepődve vettem tudomásul, hogy olyan ügyekben is döntött az egyház, amelyeket ma az egyházon kívűli hatóságok elé terjesztenek, többek között gondolok itt válásra, lopásra. Különös volt szembesülnöm azzal a ténnyel is, hogy nem csak intették, hanem meg is büntették azokat a lelkészeket, tanítókat, előljárókat vagy egyszerű gyülekezeti tagokat, akik erkölcsileg nem elfogadható módon jártak el adott helyzetekben. Említésre méltó az is, hogy milyen gondosan törekedtek az egyházi épületek, templomok és vagyonok karbantartására, mely templomok ma is gyönyörködtetik és fogadják a híveket.
Igyekeztem minél jobban azonosulni a vizsgált jegyzőkönyvek által közölt állapotokkal. Minél inkább elmélyültem bennük, annál inkább érzékeltem a különbségeket, változásokat, adott esetekben a fejlődéseket, összehasonlítva jelenkori gyülekezeti élettel. Igaz bár, hogy ajánlott mindig az adott korhoz, kürölményhez, társadalomhoz alakítani a gyülekezeti életet, hogy minél kortársabb legyen. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy az általam vizsgált jegyzőkönyvekben tanúsított fegyelem és következetesség, Jézus szeretetparancsával és alázatával összhangban hozva, segítséget nyűjt, hogy jövendőbeli lelkészekként még hitelesebben hírdethessük az evangéliumot és Istennek tetszően pásztorolhassuk majd a ránk bízott gyülekezeteket.
Bizakodó vagyok afelől, hogy a kutatásom következtében megírt dolgozattal sikerült felkeltenem az olvasók figyelmét és reménységem szerint kellő mennyiségű adattal tudtam szolgálni, mely érthetőbbé és átláthatóbbá teszi a református egyházon belül történő esperesi vizitációk lényegét és célját, az 1804-as év második feléből.