A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása.
A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep.

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben.

A bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül.

Dolgozatom fő célja az, hogy feltárjam Simone Weil tanítását a szenvedés misztériumáról. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges több pontban vizsgálni a szenvedés kérdését. Ezért a dolgozat első részében Simone Weil életét kutatva fedezhetjük fel az ő kapcsolatát a szenvedéssel. Az itt feltárt megfigyelések után áttérünk az elméleti részhez, amely megalapozza Simone Weil életét és azon belül a szenvedéshez való viszonyulását. A dolgozat második részében a dekreáció fogalmát kell megértenünk, amely Simone Weil tanításának az alapja. Ennek megértése elengedhetetlen ahhoz.