Kapcsolódó tartalom (Kulcsszavak alapján)

Összesen 30 találat. Ezen az oldalon a(z) 1 - 30 címek láthatók.

eszkatológia

Béres Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Visky Sándor Béla ∙ 2019

Az 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai.

Magyari Zita Emese ∙ BA Szakdolgozat ∙ Czire Szabolcs ∙ 2018

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak.

Téglás Tibor Miklós ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kállay Dezső ∙ 2011

A legnagyobb gondot a kutatóknak a két levél eszkatológiai tanítása okozza. Valóban ellent mond egymásnak a két levél eszkatológiai tanítása, vagy csupán más szemszögből közelíti meg az apostol a kérdést, a gyülekezet szükségeit szem előtt tartva? Helyet kaphat egymás mellett a két levél, mint két autentikus páli levél, vagy a második levél egy pszeudonim szerző munkája?

énekeskönyv

Topai Attila ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten.

Wagner Henrietta ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is.

A magyar ajkú református egyházak énekeskönyvei több változáson mentek keresztül. Az évszázadok folyamán az egymást követő új énekeskönyvek többnyire mindig megőriztek egy törzsanyagot az előző énekeskönyvből, de szükségszerűen sok, már addigra népszerűvé vált éneket ki kellet hagyjanak az éppen legújabb kiadásokból.

Szigeti Árpád ∙ MA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit, Kiss Jenő ∙ 2016

Liturgika órákon sokat foglalkoztatott annak kérdése, hogyan lehet egy olyan istentiszteleti énekrendet összeállítani, amelyben minden ének a helyén van, és egy szép liturgiai ívet rajzol meg. Ezért fogtam hozzá ehhez a kutatáshoz.

Magyar Református Énekeskönyv

orgona

Topai Attila ∙ BA Szakdolgozat ∙ Somfalvi Edit ∙ 2018

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten.

liturgika

himnológia

gyülekezeti éneklés

felmérés

Marosi Református Egyházmegye

ének

John Dominic Crossan

Magyari Zita Emese ∙ BA Szakdolgozat ∙ Czire Szabolcs ∙ 2018

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak.

történeti Jézus

gyógyítás

Isten országa

asztalközösség

Isten királysága

népi vallásosság

A magyar ajkú református egyházak énekeskönyvei több változáson mentek keresztül. Az évszázadok folyamán az egymást követő új énekeskönyvek többnyire mindig megőriztek egy törzsanyagot az előző énekeskönyvből, de szükségszerűen sok, már addigra népszerűvé vált éneket ki kellet hagyjanak az éppen legújabb kiadásokból.

ellentmondások a Bibliában