Kapcsolódó tartalom (Tematika alapján)

Összesen 349 találat. Ezen az oldalon a(z) 121 - 160 címek láthatók.
Karikás Orsolya ∙ BA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

A 16-17. század történetét többnyire kudarcok jellemzik. Tragédiák követik egymást hűségesen. Ott a török, a tatár, egyik nagyobb nyomorúságot hoz, mint a másik. Érdekelt, hogyan éli meg ezt a kor embere? Hogyan hat ez magára a társadalomra, hogyan befolyásolja az életet, a gondolkozást? Hogyan élik meg a kudarcból kudarcba életérzést? Miben látják a nyomorúság okát?

Dohi Vilhelm Arnold ∙ BA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Csalóka Ernő ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2015

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam.

Ádám Zsolt ∙ BA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is.

Palkó Zalán Koppány ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kovács Sándor ∙ 2015

Dr. Kovács Lajos életét és munkásságát még senki nem dolgozta fel. Sok emlék, adat, újságcikk, bejegyzés van róla különböző folyóiratokban, könyvekben de ezek többnyire csak informatív jellegűek. Dolgozatom egy szerény vállalkozás az életműve feldolgozására.

Adorján Dénes ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2015

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

Dolinkszki Áron ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2015

Munkám tárgya a szabadkai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség megalakulásának, életének és szolgálatának bemutatása, a kezdetektől napjainkig.

Major Erneszt Dániel ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2015

Dolgozatom nemcsak az akkori jegyzőkönyvek átírt részét tartalmazza, hanem egy bevezető tanulmányt is az adott korról, ezért három részből áll. Az első részben a Marosi Egyházmegye történetét vázolom fel, figyelembe véve annak kialakulását, rendezését valamint fennmaradását. A második a katolikus részről érkező visszaszorítási kísérletekről és ezeknek hatásáról szeretnék referálni.

Gáti Tibor Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

Jelen dolgozatunk a Marosi Egyházmegye történetébe nyújt legelőször is betekintést. Három lépésben történik ez. Az első lépésben vázoljuk a Marosi Egyházmegye történetét, vagy ha úgy tetszik történelmét, pontosabban annak rövid, tömör ismertetését, mely a fontosabb eseményekre koncentrál. A második lépésben a kor protestáns egyháztörténetével foglalkozunk.

Mészáros Mihály Immánuel ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

Jelen mesteri dolgozat a Marosi Református Egyházmegye 1792-ből származó esperesi vizitációs jegyzőkönyveinek átírására vállalkozik, valamint a jegyzőkönyvekben szereplő adatok, téma szerinti bemutatására, a teljesség igénye nélkül.

Köblös Lehel ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

Jelen mesteri dolgozat a Marosi Egyházmegye történetébe nyújt betekintést. Forrásfeltáró, forrásfeldolgozó dolgozat kívánt ez lenni. A kutatás magába foglalta a levéltári anyagnak a digitalizálását, és feldolgozását.

Monda Sándor ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2015

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja.

Kovács László ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2015

Magiszteri dolgozatom a Marosi Egyházmegye esperesi vizitációs jegyzőkönyveit tárja fel, melyek az 1774-1777-es években készültek. Azáltal, hogy az akkor készült jegyzőkönyvek, melyeket napjainkban levéltárak őriznek, most átírásra kerültek, könnyebb hozzáférést biztosítunk azok számára, akik betekintést szeretnének nyerni abba a korba.

Györgyilyés Izolda ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kovács Sándor ∙ 2014

Az elmúlt két évtizedben egyházunk történelmével kapcsolatban több kutatás is zajlott, ezeknek eredményeként néhány jelentős munka is napvilágot látott, mindazonáltal az egyház történetében fontos szerepet játszó nők életét, munkásságát kevesen kutatták.

Bálint István ∙ BA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2014

Dolgozatom első szakaszában egy rövid történeti áttekintés keretében tárgyalom a 18. század református egyházának alakulását, továbbá kitérek konkrétan a marosi református egyházmegye kialakulásának körülményeire, illetve a fejlődését elősegítő tényezőkre. A továbbiakban az esperesi vizitációkról írok, kitérve arra, hogy a 17. és 18.

Székely Szabolcs ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni.

Fehér Attila ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2014

Ezeket a jegyzőkönyveket abban a reményben dolgoztam fel, hogy az átörökített anyag majd hasznos információként fog szolgálni a jövő nemzedék lelkészei és gyülekezetei számára.

Madaras Mihály Attila ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

Miért érdekes egy vizitációs jegyzőkönyv? Mert reformátusságunk, és egyházunk történetének egy szeletét tárja elénk.

Barti Ferencz Róbert ∙ BA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2014

A dolgozat a Görgényi Református Egyházmegye fizetésekkel és kegytárgyakkal kapcsolatos adatainak a feldolgozását tartalmazza.

Nagy István Zoltán ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2014

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak korunkra jellemző az erkölcsi elzüllöttség (paráznaság, hatalommal való visszaélés, jellemtelenség, stb.), de ha csak röptében is átlapozzuk az 18. század jegyzőkönyveit, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyarló emberi szív mindenekelőtt Isten végtelen kegyelmére szorul. A 18.

Szövérfi Mihály ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

A vizitációs jegyzőkönyvek tartalmát és felépítését megfigyelve több szempontból vizsgáltam azokat, s ezeknek megfelelően több kategóriába soroltam a feldolgozott anyagot. Az első fejezetben a Marosi Református Egyházmegye kialakulását vizsgáltam. Ennek a fejezetnek a célja, hogy megismerjük a vizsgált egyházmegye történelmét, annak sajátosságait. A következő fejezetben Erdély 18.

Fehérvári István Csaba ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy, hogyan is zajlott az egyház élete a 18. században. Milyen problémákkal is kellett megküzdjön az akkori egyház és az akkori
lelkipásztor. Az 1787-1789-es vizitációs jegyzőkönyv feldolgozásával hiteles kép tárul elénk az egyház dolgairól: hitélete, erkölcsi problémák, anyagi ügyek és fegyelmi kérdések.

Papp Szabolcs ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

A dolgozatom azt a vitát mutatja be, amely a 19. századi Erdély református egyházának egyik központi kérdése körül bontakozott ki. E kérdés legelőször a teológiai oktatás központosításakor merült fel, majd pár évtized múlva újra felmerül, csak most már sokkal erőteljesebben, azonban még ekkor sem sikerül végleg eldönteni, hogy „Enyed vagy Kolozsvár” legyen a teológiai fakultás székhelye?

Bandi Attila ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2014

Az iskola történetét a csernátfalusi evangélikus gyülekezet levéltárában fellelhető jegyzőkönyvek alapján tudtam rekonstruálni. A jegyzőkönyvek rendezett állapotban a rendelkezésemre álltak, kivéve természetesen azokat az időszakokat, amikor a háború miatt nem is lehetett összejöveteleket tartani.

Pocsveiler István Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Az irodalmi alkotás nem hitvallási irat, legalábbis nem egy új vallás dogmatikája, viszont tükrözi azt, ahogy a kor filozófiája, teológiája, szellemisége hatott a művészre, és tükrözi a maga személyes hitvallását is. Épp ezért szükséges megismerni azt a kort amelyben az író élt és alkotott, és azokat a tanokat, amelyek hatottak rá. Dolgozatomban a XIX.

Hajdú István ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Dolgozatomat két részre oszthatom: az első lépés volt az esperesi vizitációkról megmaradt kéziratos jegyzőkönyveknek az átírása és a második lépés volt a jegyzőkönyvekben megjelenő fontosabb adatoknak a feldolgozása.

Bencze Nimród ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2013

A dolgozatban részletesen ki fogok térni a türkösi leányegyház bemutatására, annak életére, mely magába foglalja az önállósulás előtti állapotot és az önállósulás utáni létét. Részletesebben kitérek a templomépítés feltételeire, az anyagiak beszerzésére, a templom külső és belső kinézetére, valamint az önállósulással kapcsolatos presbitériumi gyűlések leírására.

Simon Barna ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Az Erdőfülei Református Egyházközség lelkipásztora 1909-1947 között Nagy Ferencz lelkipásztor volt. Az egyházközség az ő vezetésével élte túl a két világháborút, és maradt meg magyar reformátusnak. A gyülekezetbe való kinevezése után azonnal nekikezdett a kulturális élet megszervezéséhez. Ifjúsági egyesületet, nőszövetséget, gazdakört, dalkört alapított, vallásos estélyeket szervezett.

Lukács Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2013

A Trianoni békediktátum következtében megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Sulyok István püspök alapítja meg az egyházkerületet, majd ő lesz az, aki a második bécsi döntés meghozatala után azon gondolkozott, hogy az egyházkerületnek vissza kell térnie a Tiszántúli Református Egyházkerületbe.

Bóné Katalin Mária ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Kik voltak a habánok? Honnan származtak az újrakeresztelőnek bélyegzett eretnekeknek, akik – meggyőződésük szerint – nem újrakereszteltek, hanem hitték, hogy az általuk gyakorolt keresztség az egyedül érvényes? Hogyan kerültek Erdélybe? Mi indította az akkori fejedelmet arra, hogy országába hívja vagy hozassa ezt a különleges népet?

Monda Sándor ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2013

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért.

Székely Róbert Imre ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Dolgozatom során a Marosi egyházmegye történetét, majdnem két évét, igyekeztem feldolgozni, megismerni. Ez elég kevés ahhoz, hogy egy teljes képet alkossunk az egyházmegyéről, de ugyanakkor elég ahhoz, hogy tanuljunk eleink példáiból.

Márton Zoltán Barna ∙ MA Szakdolgozat ∙ Buzogány Dezső ∙ 2013

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története.

Dénes Lajos Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2013

Dolgozatomban a 19. század második felében Erdélyben, azon belül pedig Nagyenyeden és kis részben Kolozsváron kialakult egyházi eseményeket és történéseket fogom tüzetesebben vizsgálni. Mindezt pedig a racionális és liberális irányzatok fényében teszem. A források többsége, mely rendelkezésemre áll, arra mutatnak rá, hogy a 19.

Szabó Csengele ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kovács Sándor ∙ 2013

A Korunk Irodalmi Folyóirat 1970. áprilisi számában megjelent egy dráma. Egy dráma, mely fenekestül felforgatta Erdély csendesnek, háborítatlannak nem mondható, de megszokott életét.

Kis Bálint ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2013

A dolgozat bemutatja az egyházmegye történetét, szolgálatot teljesítő lelkipásztorok és tanítómesterek névsorát, az 1753-as év vizitáló esperesét, illetve a látogatás feladatkörét.

Nagy István Zoltán ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2012

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu fekvését, nyelvjárását, népviseletét, építkezési stílusát, de ugyanakkor szó kerül a lakosság foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egységben bemutatom Györgyfalva és a györgyfalvi református egyházközség történetét.

Papp Szabolcs ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kolumbán Vilmos József ∙ 2012

Arra a kérdésre szeretném megtalálni a választ, hogy volt-e valamilyen szerepük a szerzetesrendeknek a reformáció kialakulásában? Ha volt, akkor miben nyilvánult meg?

Timár Zsolt ∙ BA Szakdolgozat ∙ Kovács Sándor ∙ 2012

Dolgozatom tárgya Szent-Iványi Sándor lelkész, író és politikus életének bemutatása. Célom annak a Szent-Iványi Sándornak az életét végigkövetni, aki a prófétai és papi hivatásról így vall: „Próféták nélkül nem tisztulnak az eszmék, de papok nélkül, Clarkok nélkül az eszmék nem válnának soha életadó erővé az egyszerűbb lelkű milliók számára.

Gilyén Levente ∙ MA Szakdolgozat ∙ Pásztori-Kupán István ∙ 2012

A montanizmus jól példázza, hogy hova vezet az irracionalitás, a rajongás, és mi történik akkor, ha elkápráztatnak a pillanatnyilag megmagyarázhatatlan jelenségek.

Pages