Az Út 31.3

Kállay Dezső(115--116)

Templomjáró, de úrvacsorával csak ritkán, vagy szinte soha sem élő híveink között általános kifogásként hangzik el, hogy azért maradtak távol a szent asztaltól, mert nem tudtak kellőképpen felkészülni. Egyesek az ítélettől való félelemre hivatkoznak, s közben bocsánatra vágynak. Mások arra várnak, hogy nyomorúságos helyzetük, ami miatt szégyenkeznek, jóra forduljon; ismét mások arra, hogy régi haragosuk velük megbéküljön. Ezért ma így kellene szólnunk: aki nem eszik és nem iszik a többiekkel együtt, nem becsüli meg az Úrnak testét, és magában hordja az ítéletet – mert csak önmagára gondol és nem értékli kellőképpen a hívek úrvacsorázó közösségét

Short noteVaria, General theologyigehirdetés (prédikáció), úrvacsora
Kállay-Miklós Csaba(117--123)

A gyülekezet pásztorlása egyértelműen a presbiterek feladata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkipásztorok kivonhatnák magukat e feladat teljesítése alól. Nekik is kötelességük végezni, de ezt mint presbiterek teszik.

családlátogatás, szolgálat, presbitérium
Végh László(124--147)

Ma a nagyszerű értelmi képességű ember kiváló adottságait elsősorban arra használja fel, hogy a pillanatnak élve minél többet csikarjon ki magának másokból és a természetből. Így biztos pusztulás vár rá. Az erőforrásokat eltékozolja és emiatt a fogyasztásra épülő világrend megsemmisül. A kifosztott, tönkretett természetes környezetben az emberiség puszta léte is kérdésessé válhat. Hogy az értelem eltévelyedésének jellegét és a hit megújító erejét jobban megérthessük, át kell tekintsük az emberi tudatról, gondolkodásról való ismereteinket. Így jobban láthatjuk majd az ember indítékait, törekvéseit, lehetőségeit és azt, hogy mennyire alapvető az ember számára a hit és a vallásosság.

szellemi erőforrás, lelki erőforrás, hit és érzelem
Kozma Zsolt(148--153)

A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.

Practical theologyteológia és közélet, szórványosodás, misszió, migráció
Név Nélkül(154--156)

EssayPractical theologynyelvhelyesség, Biblia és a magyar irodalom
Név Nélkül(157--166)

Évzáró beszéd 2005 - Juhász Tamás.

AnnouncementPractical theologyegyházi hírek