„Én magyarul gondolkozom és magyarul is álmodom”. Balsors egy embersorsban. Beszélgetés Csáki Zsolt fiatal okleveles mérnökkel

Contributor

Az alábbi, 2000-ben elhangzott beszélgetés óta sok minden változott, de sok minden nem változott. A fiatalember felett is eltelt hét szűk esztendő. Állapota romlik, állandóan romlik. Ma már nincsenek megrendelései, mert amiben hét évvel ezelőtt mintegy zseni volt, ma már egy közepes középiskolás is tudja. A tolókocsi is rég előkerült a fürdőszobából, mert immár mintegy két éve csak azon tud közlekedni. Meghalt a nagymama is, így vagyonkájának is részben ő az örököse. A másik örökös a nagymama, nyugalmazott mérnök-katonatiszt fia, aki szintén meglehetősen nyomorék, ő gondoskodik arról, hogy a „Kölyök” ne éhezzék. Talán még az tartja benne a lelket, hogy a világhálón néha megnézi, hátha van valami újdonság a szépnevű betegségével kapcsolatban.

Bibliographic reference

Makay Botond Károly: „Én magyarul gondolkozom és magyarul is álmodom”. Balsors egy embersorsban. Beszélgetés Csáki Zsolt fiatal okleveles mérnökkel. In: Református Szemle 100.5 (2007), 1122--1130