Párhuzamok a Nagyszombati Agendarius és a Komáromi Csipkés Györgynek tulajdonítható Formula esketési beszéde között

Contributor

„Éva nem az Férfiunak feje csontyából teremtetett, hogy ne lenne fellyeb való az Asszonyi állat az Férfiúnál, sem nem az lábából, hogy ne lenne szolgája és rabja az Asszonyi állat az Férfiúnak. Hanem az oldal csontyából teremtetett, hogy lenne társa az nyomorúságban és munkában, ezért hívatik segítőnek.” Az esztergomi szertartásnak az Oláh Miklós féle Nagyszombati Agendarius kiadásaiban megjelent egyik esketési beszédnek a protestáns párjára és hasonlóságára, tartalmi párhuzamaira hívja fel a figyelmet e kutatás, együtt közölve azzal a beszéddel, amelyet a Komáromi Csipkés György által összeállított Formula tartalmaz. A korábbi, azaz római katolikus prédikáció protestáns szerzés is lehetne, megfelelő körülmények között ma is elmondható volna református templomban.

Bibliographic reference

Fekete Csaba: Párhuzamok a Nagyszombati Agendarius és a Komáromi Csipkés Györgynek tulajdonítható Formula esketési beszéde között. In: Református Szemle 103.3 (2010), 266--275