Református Szemle 110.4

Studium

Adorjáni Zoltán(349--362)

Milyen üzenete van a Jézus samáriai asszonnyal való találkozásának a különböző egyházak közötti viszony tekintetében? Mindenekelőtt az, hogy mernünk kell nyitni, és nyitottaknak kell lennünk egymás irányában. Jézus példaként állítja elénk a maga nyitottságát. Ő kezdeményezi ezt a nyitást. Túlteszi magát azon a megrögzött és már magától értetődő tradíción, hogy az izraelita akkor igaz, ha elkülönül a samaritánustól, és nem vállal közösséget vele.

Research articleNew Testamentújszövetségi exegézis, samáriai asszony, samaritánusokJohn 4
Ledán M. István(363--378)

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

Research articlePractical theologyálom, álomértelmezés, katechézis
Hermán János(379--438)

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

Research articleChurch historyAbraham Kuyper, holland-magyar kapcsolatok, Horváth László, kommunizmus

Recensio

Novum

Kurta József Tibor(446--448)

ReportChurch historykiállítás, könyvtár, peregrináció, peregrinációs emlékkönyv
Adorjáni Zoltán(448--449)

ReportVaria, Othergyászjelentés
Szűcs Ferenc(449--451)

RemembranceOtherVarga László, megemlékezés