A Deuteronomium előzményei és bevezetése

Nagyon régi kérdés, talán egyidős az őskeresztyénséggel. Chrys0stomus, Hieronymus, Gázai Procopius már megjegyzik, hogy az a széfer hattorah, melyet Kr. e. 621-ben Hilkiás főpap a jeruzsálemi templomban megtalált, csak a debarim = a Deuteronomiam = (Mózes V. könyve) lehetett. Ez a megtalált törvénykönyv századokon át foglalkoztatja a kedélyeket. 1805—6-ban „Dissertatio Critica“ címen De Wette határozottan állítja, hogy az a törvénykönyv = thoragyűjtemény, melyet Josiás király kultuszreformja végrehajtásához alapul vett: a Deuteronomium volt. Majd Kuenen és Wellhausen munkái nyomán a Deut. kérdése az ótest. bibl. tudományok egyik pillérévé, kulcsává lett. Mások (strassburgi iskola: Vernes, D'Eichthal, Horst, Cullen) azt vallják, hogy a Josiás reformja jelentéktelen, Ezékiás király reformjánál is (719—691 Kr. e.) kisebb méretű, így a Deut. a Josiás reformjával nincs is összefüggésben. Ismét mások (Fries) a Josiás reformját jóval a Deut. megtalálása előttre teszik, a Josiás reformjának alapjáúl pedig a Jahvista által szerkesztett „Kis Szövetség Könyve* Ex. 34:11—26 szolgált volna. Ezen a nyomon modern kritikusok is járnak. (Westreicher és Hölscher). Azonban a bibliakritikusok legnagyobb része De Wette hypothezisét igazolja, azaz hogy Josiás király a Deut.-mal a kezében reformál. Ebből a termékeny vitából minden theologiai irány — még az iránytalanok is — kivette a részét, a kritika fegyverei itt-ott megcsorbultak, megrestültek, a harcosok — liberálisok és positivek különösen — kibékültek rendesen a kérdés rovására, hiszen mindkét irány a kérdés idői, emberi, történeti, lélektani féltekéjén maradt és csak abban különböztek egymástól, hogy egyik irány vágtában, a másik lépésben ugyanazon úton, ugyanazon koncepcióval és módszerrel haladt. A szentírók, a névtelenek, akik az Ótest. könyveit szent félelemmel írták, hitelüket vesztették, háttérbe szorultak, a kiásott keleti nyelvemlékek, akár vallási vonatkozások, akár nem, nagyobb becsületben voltak, mint kanonikus irataink. Ezenközben, míg az eltemetett napfényre került, az Igét belepte a műhelypor, vagy a disciplinák iszalagja. Az Ige theologusai — érthető visszahatásképen — a bibliakritika disciplináit s magát a bibliakritikát következtetéseik végső levonására kényszerítették, hogy ezáltal azok vagy beolvadjanak theologián kivűli tudományágakba, ahol létjoguk van, vagy — feleslegessé váljanak.