Pró és kontra a szürke zónában

Subtitle
A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből
Contributor

Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a szemé­lyes vallási beállítottság is befolyásolja.

Az indigenizáció (vagy inkulturáció) és a szinkretizmus fogalmával kapcsolat­ban azt figyelhetjük meg, hogy az antropológiai, és vallástudományi beállítottságú kutatók számára a szinkretizmus nem feltétlenül tartalmaz pejoratív aspektusokat, s így leíró munkájukban sem tartózkodnak használatától. A teológuskutatók úgy látják, hogy a teológiai szinkretizmus implicit magában hordozza a dogmától való eltérést, s e negatív mellékzöngéje miatt tartózkodnak használatától, helyette pedig az indigenizáció kifejezéssel írják le a sámánisztikus hagyomány és a koreai protestáns keresztyénség közötti összefüggéseket.

A szinkretizmusnak és az inkulturációnak/indigenizációnak számos megközelítése és definíciója született. A koreai kontextusra vonatkozó szakirodalom esetében is azt figyelhetjük meg, hogy a fogalmak esetleges tisztázatlansága vagy túl tág jelentésköre szintén gondot jelenthet a sámánisztikus hagyomány és a protestáns keresztyénség közötti kölcsönös kapcsolat minőségének meghatározásakor.

Bibliographic reference

Lőrinczy Petra: Pró és kontra a szürke zónában. A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből. In: Református Szemle 115.2 (2022), 136--172