Teologie sistematică

Această pagină conține titlurile 41 - 50 din 160.
Jobbágy Mária Júlia Teză MA 2015 Rezi Elek

„Balázs Ferenc olyan ember volt, akit nehezen lehet elfelejteni. Aki találkozott vele, vagy melléje állott, vagy szembefordult vele. Közömbösen félreállni útjából, vagy tudomást nem venni róla nem lehetett.” - jellemzi barátját Lőrinczi László. Mi sem bizonyítja jobban ezt az állítást, mint azoknak a tanulmányoknak a halmaza és sokszínűsége, amelyeket Balázs Ferencről életében, és főleg halála után lelkészek, irodalmárok, újságírók, néprajzkutatók hada megírt.

Teologie sistematică erdélyi unitárius egyház, Balázs Ferenc
Benedek Csongor Teză BA 2014 Pásztori-Kupán István

A dolgozatban a Szentháromságba vetett hit fejlődéséről lesz szó, mégpedig a Szentírástól a 381-es konstantinápolyi zsinat hitbeli meghatározásáig, ahol tételesen is megjelenik, hogy az egyház egy isteni lényegben, három személyt tisztel, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mindegyiket egyenlő imádatban részesíti.

Teologie sistematică dogmatörténet, szentháromságtan
Mezei Sándor Teză MA 2014 Pásztori-Kupán István

Vizsgálódásunk olyan dilemmákra adhat megoldást, melyek ma is relevánsak. Mert a dolgok jelentésének értelmet kereső ember láthatja, hogy van értelme keresésének, érdemes elkezdeni azt. Mert ha beszélhetünk a lelkek preegzisztenciájáról, milyen jogon hajtunk végre mesterséges terhesség-megszakítást? Mert az önmaga sorsával elégedetlen, aki minden és mindenki mást okol nyomorúságáért végre irányt válthat, és felélesztheti saját felelősségét.

Teologie sistematică dogmatörténet, preegzisztencia, Órigenész, lélek
Dezső László Levente Teză MA 2013 Pásztori-Kupán István

Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.

Teologie sistematică felekezetismeret, szekták, modern vallási irányzatok, Hit Gyülekezete
Szilágyi Zoltán Teză BA 2013 Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag.

Teologie sistematică Ambrosius, egyházi szolgák, lelkipásztor, presbiter, püspök, esperes
Sajó Norbert Teză MA 2013 Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

Teologie sistematică Kemény János, Gruzda János, egyház és világ, teológiai képzés
Tusa Róbert Teză BA 2013 Pásztori-Kupán István

Bemutatásunkban – a pillanatnyilag rendelkezésünkre álló eszközök segítségével – röviden ismertetjük és vázoljuk azon értelmezésre szoruló témákat, amelyek nélkül elképzelhetetlen annak az egyesületnek a megismerése, amely az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza címen jegyeztetett be jogerősen Magyarországon a Fővárosi Bíróságon 2005. augusztus 11-én. Úgyszintén Romániában, Erdélyben is sor került a bejegyzésre, azáltal, hogy a minimális 300 romániai lakos belépése a hitközösségbe megtörtént.

Teologie sistematică szekták, modern vallási irányzatok, Árkádia Fényei
Kristály László Zsolt Teză BA 2013 Pásztori-Kupán István

A dolgozatban elkészített Theodorosz hitvallásának fordításával az volt a célom, hogy a magyar ajkú teológusok vagy érdeklődők anyanyelvükön olvashassák és alkossanak véleményt e híres IV. századi teológusról és tanításairól.

Teologie sistematică Mopszvesztiai Theodórosz, atiochiai iskola
Bacsó István Teză BA 2013 Pásztori-Kupán István

A keresztyén tanítás egyik alapvető fejezete a Szentháromság. A mai úgymond letisztult formáját azonban hosszas fejlődés előzte meg, amely sokszor nem volt mentes a tan körüli vitáktól és a különböző értelmezésekből fakadó tévtanításoktól sem. Dolgozatunkban ennek a tanbeli fejlődésnek az egyik fontos állomását szeretnénk röviden ismertetni. Miután a 3-4. századi szentháromság-vitákat lezárja a 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat, Augustinus is összefoglalja a kappadókiai atyák által kidolgozott, és a zsinat által nyugvópontra jutott, a már bevett szentháromságtant.

Teologie sistematică dogmatörténet, szentháromságtan, Augustinus
Marosi Árpád Teză MA 2012 Juhász Tamás

Kutatásom során a következő kérdésekre keresem a választ: melyek azok a konkrét mozzanatok, amelyek kitöltik a liturgiát? Mit szimbolizálnak ezek? Mi történik az ikonosztáz falain belül és kívül? Mely részeket láthatja a gyülekezet, és melyeket nem? Mit jelképeznek a liturgikus eszközök? Hogyan valósul meg az üdvtörténet a liturgiai keretben?

Teologie sistematică ortodox egyház, szimbólumok

Pages

Subscribe to Teologie sistematică