Repository index

Ma már senki sem olvas könyvet. Hát még egy 900 oldalas dogmatikát? (Nemrég egy angol nyelvből lefordított ezeroldalas regényt olvastam. Több mint három hónapig tartott az elolvasása, pedig rendkívül érdekfeszítő volt.) Mielőtt túl gyorsan nemet mondunk erre a kérdésre, szögezzük le azt a tényt, hogy ezt a könyvet – bár még a kezünkbe sem került – már legalább kilenc ember ismeri, forgatta: négy erdélyi református lelkipásztor fordította, két másik határon túli lelkipásztor-tanár ellenőrizte, egy hetedik ember lektorálta, Visky Béla részletes előszót írt hozzá, és végül szerénységem kapta azt a feladatot, hogy itt most ismertesse. Tehát kilencen már olvastuk, és biztosan lesz még – nem kilenc, hanem kilencven, majd kilencszáz – további ember, aki olvasni fogja.

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.

This study presents the doctrinal environment of the Nicaeno-Constantinopolitanum, including its lost Tomus, mentioned by the synodal epistle of 382, in light of which the Creed’s theology ought to be explained. Despite some lacunae, modern scholarship established links between the West (Rome), the Antiochene council of 379 and the ecumenical council of 381. The Fathers’ attempts to find new methods of expressing a pneumatology based on the threefold ὁμοούσια demonstrate that the consubstantiality was meant to be extended to the Spirit. The Early Church regarded the Nicene Creed as being “the faith” (ἡ πίστις) or “the symbol” (τὸ σύμβολον). The other three formulae (of 381, 433 and 451) were definitions or explanations (ὅροι) of, yet by no means additions to “the ancient faith of the 318 holy Fathers”.

I invite the reader to take a journey into the theological world of two little treatises written by one of the most interesting ecclesiastical figures of the fifth century coming from the Antiochene tradition: Theodoret, Bishop of Cyrus.

A jegyzet fő célja, hogy megismertesse, és lehetőség szerint megkedveltesse a teológusokkal az ókori bölcseletet. Így nem csupán összefoglaló jellegű bemutatásokat tartalmaz – melyeket a szerző jórészt másoktól, a műfajban jártasabbaktól kölcsönzött –, hanem arra is, hogy példákkal, idézetekkel és szövegrészletekkel szolgálja a régi bölcselők közvetlenebb megismerését. Az alapismeretek elsajátítása mellett így abban is segítségére kíván lenni az olvasónak, hogy a nehezebben beszerezhető anyagokat mintegy szöveggyűjtemény-jelleggel elérhetővé teszi.

Holland újságíró fejtegette egyszer, hogy a keresztyén emberek magatartásából meg lehet állapítani felekezeti hovatartozásukat. Másképpen cigarettázik a római katolikus, a református és a lutheránus ember. Még a reformátusok között is van különbség: a konzervatívok bőrszivart szívnak, a barthiánusok pipáznak, a szabadelvűek (és a remonstránsok) cigarettáznak. Ha ebben a vélekedésben sok is a túlzás, annyi igazság mégis van benne, hogy minden felekezet tagja magán viseli vallási kultúrájának valamilyen lenyomatát. Valami olyan ez, mint a római katolikusoknál és a görögkeletieknél a keresztvetés: amikor a kereszt vízszintes szárát formázzák az egyik balról jobbra, a másik jobbról balra lendíti kezét a válla felé. Ezek a különbségek a sok-sok vallási jelkép használatában, az istentiszteleti és kegyességi önkifejezés gesztusaiban nyilvánulnak meg. Még a kegyesség gyakorlásának is sok változata van akár ugyanazon felekezeten belül is.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.

A Romániai Református Egyház Zsinatának Állandó Tanácsa 2015. november 26-án tartott ülésén foglalkozott a menekültügy, illetve a migráció kérdéskörével azután, hogy ebben a témában a Magyar Református Egyház Generális Konventje 2015. november 11-én már megfogalmazott egy nyilatkozatot, amelyet az alábbiakban fogunk közölni.

Vortrag, gehalten am 16. Oktober 2018 in Szováta, im jährlichen Konvent des Pfarrvereins der Siebenbürgisch-Reformierten Landeskirche. In der ersten Hälfte des Aufsatzes gibt der Verfasser je eine globale und eine lokale Lagebeschreibung. Der heutigen globalen Selbstgefährdung der Menschheit (einem Auswuchs des „westlichen“ Geistes) wird eine nicht minder sichtbare, aber jene zerstörerische Kraft weit übertreffende andere globale Macht entgegengestellt: die umfassende Macht des Geistes Gottes, repräsentiert durch die Gemeinschaft der Geheiligten, aber präsent nicht nur in der Kirche. Die lokale Lagebeschreibung präsentiert die siebenbürgische reformierte Kirche als Minderheitenkirche, als Kirche an der Grenze von Ost und West und als Volkskirche, mit den spezifischen Aufgaben, die aus diesen drei Charakteristika abzuleiten sind.

Jelen írásunk apropóját a Magyar Szent Korona 1978. január 5-i hazahozatalának 35. évfordulója szolgáltatja. Az elmúlt évtizedekben, különösen az 1990-es évek eleje óta egyre fokozottabb figyelem övezi a Korona sorsának, jelenkori történelmünkben betöltött, illetve betöltendő szerepének alakulását. Ez az írás arra keresi a választ, hogy a Szent Korona milyen szerepet töltött, illetve tölt(het) be a magyar protestáns gondolkozásban.

Die Wurzel des Wortes Bildung ist „Bild“, und das ist nicht von ungefähr. Bildung entsteht in einem geistigen Prozess im Selbstbewusstsein des Menschen. In diesem Prozess werden die Bilder der Welt, der uns umgebenden Wirklichkeit in die Seele geprägt, und werden daraus Begriffe. Begriffe verwandeln sich mit Hilfe unserer kommunikativen Fähigkeit und der spezifischen Kommunikationsmitteln des Menschen in Worte, Mitteilungen, Sätze. In diesem komplizierten Prozess treten die drei Hauptaktivitäten der Seele – Denken, Einbildung und Willen – in Erscheinung. Diese geäußerten Aktivitäten formen zusammen die drei Gebiete der Kultur: Wissenschaft, Kunst und Moral. Das Referat verweist auf diese allgemein bekannten Grundwahrheiten um zu zeigen:

A Református Szemle előző számaiban két tanulmány is foglalkozott William Paul Young híressé vált regényével, A viskóval. Ez alkalommal a három részből álló sorozat harmadik és egyben befejező részét olvashatjuk. Míg az első tanulmányban elvi és szövegértelmezési, a másodikban pedig szentháromságtani problémák kerültek napirendre. Jelen munkában amint a tanulmány főcímében is jelzi a szerző a tanbeli kérdések kerülnek előtérbe és megvitatásra.

A Református Szemle előző számában közöltük William Paul Young sikerregényének szentelt háromrészes sorozatunk első, főleg elvi és szövegértelmezési kérdésekkel foglalkozó darabját. Jelen tanulmányunk A viskó ellen felhozott szentháromságtani kifogások bemutatásával és elemzésével foglakozik.

William Paul Young A viskó című regényének megjelenése számos tekintetben meglepő hatást eredményezett. Rövid idő alatt tízmilliónál is több példány fogyott el belőle; az addig három munkahelyen dolgozó szerző mesés bevételhez jutott; százak és ezrek nyilatkozták, hogy a mű megváltoztatta életüket; különböző egyházi személyek és vezetők hol magasztalták, hol elmarasztalták, hol egyenesen ártalmasnak nevezték a vállalkozást. Egyesek Augustinus Vallomásaihoz vagy John Bunyan nagysikerű művéhez, A zarándok útjához hasonlították, mások féltő aggodalommal óvták az olvasót a műben felsorakozó veszedelmes eretnekségektől.

Nüsszai Gergely volt a három híres kappadókiai atya legfiatalabbika, aki hihetetlen önszorgalommal olyan műveltségre tett szert, hogy az utókor méltán nevezte őt „a filozófusnak”. A 381-es konstantinápolyi II. egyetemes zsinaton egyike volt az ortodoxia oszlopának. Krisztus két természetének egymáshoz való viszonyát Gergely a Megváltó személyének egységében látja. A communicatio idiomatum Gergely számára csupán annyit jelent, hogy az Ige a már megdicsőült emberi természetet isteni tulajdonságokkal ruházza fel. Hermeneutikája értelmében az írásmagyarázónak nem az a feladata, hogy valamiképpen feloldja vagy lekerekítse Jézus emberi természetének megnyilvánulásait. Éppen ellenkezőleg, mindezek a küzdelmes megváltói munka szerves részei, melyek során Krisztus tökéletes emberi természetét is megismerhetjük.

Ha világtörténelem színpadán Nagy Leó pápa nevét Attilával 452-ben, majd Geiserich vandál fejedelemmel 455-ben folytatott tárgyalásai tették híressé, a keresztyén teológiában a Tomus ad Flavianum biztosít számára kiemelt helyet. Ez a dogmatikus levél mérföldkő nemcsak az ötödik század krisztológiai vitáinak történetében, hanem Kelet és Nyugat egyházának teológiai kapcsolatában is. Ezt olvasta a száműzött Nesztoriosz, és teljesen egyetértett vele. Ugyanezt az írást a monofiziták nesztoriánusnak bélyegezték, az ortodoxok pedig dicsérték szerzőjét.

Ibasz körül valóságos fordítói műhely alakult ki. Gyakorlatilag ő vezette a híres edesszai teológiai iskolát, ahol a keresztyén perzsa ifjak zöme szerezte legfontosabb ismereteit. Ibasznak Marisz perzsa püspökhöz írt levele röviddel az Egységformula aláírása után keletkezett Edesszában, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az edesszai iskola perzsa munkatársait és szövetségeseit értesítse a fejleményekről, illetve megerősítse a két közösség lelki-szellemi kapcsolatát. Ibaszt az ítélet szerint nemcsak püspöki és papi méltóságától fosztották meg, hanem laikus hívőként is eltiltották a szentségektől. Ibasz a maga püspöki tisztségét a 451-es kalcedoni zsinattól kapta vissza, méghozzá ugyancsak a Mariszhoz írt levél alapján.

Az ötödik század krisztológiai vitáinak teológiai és általános egyházi következményei a jelenkorban is érezhetők. Nemcsak tanításbeli eltérések, hanem kisebb-nagyobb szakadások és különválások is származtak a 431 és 451 között eltelt időszak viharaiból. Nazianzoszi Gergely a két természetet valló krisztológia nagy elődje, az antiochiaiak egyik kedvelt teológusa. Népszerűségét főleg határozottan apollinarizmus- ellenes irányultságának köszönheti. Nazianzoszi Gergely tekintélye és hatása Theodorétosz írásának szinte minden mondatán érződik. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a művet a 431-es efézusi zsinat előtt írta,14 és Gergelyhez hasonlóan az apollinarizmus újraéledésétől félt.

Reformátor – mióta? A fiatal Kálvin teológiai viszonyulása a középkori egyházhoz. Újraértékelési kísérlet. Kálvint a szakirodalom 1536-tól, az Institutio megjelenésétől tekinti reformátornak. Ebben az értelemben a korábbi megnyilatkozásait – jelesen a lelkek virrasztásáról szóló Psychopannychiát – kezdeti próbálkozásként tartják számon. Annak ellenére, hogy nyílt támadásról valóban nem beszélhetünk, a mű soraiban fellelhetők olyan elemek, amelyek mintegy előre jelzik a szerző későbbi nyílt küldetésvállalását. Kálvin a világ számára 1536-ban, önmaga előtt azonban már jóval korábban reformátorrá vált. Az általa érintett kérdések nem időszerűtlenek, noha ma már másként tevődnek fel.

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

Jelen tanulmányunkban nem vállalkozhatunk a fiatal Kálvin első teológiai művében, a Psychopannychiában felvetett minden kérdés részletes kibontására, sem annak teljes hatástörténeti elemzésére, mindazonáltal megkíséreljük vázolni azokat a legfontosabb szövegtörténeti, teológiai és aktuális szempontokat, melyek a lélek mibenléte felől gondolkodó keresztyén ember számára támpontul szolgálhatnak.

Az 1948-as esztendő bizonyos szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi teológiai és társadalmi életben komoly fordulópontot jelentett. Ennek az évnek a tavaszára esett Karl Barth második magyarországi látogatása, és ugyanezen év augusztusában alakult meg az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) is. Mindkét esemény meghatározó jelentőségű, hiszen hazai vonatkozásban Barth a második világháborúból alig ocsúdó, a kommunista berendezkedést döbbenten szemlélő teológusokkal találkozik, és mondanivalója nem arat osztatlan elismerést. Továbbá nemcsak magyar, hanem nemzetközi vonatkozásban is problematikussá válik a svájci teológus világháború utáni álláspontjának megítélése. Amszterdamban ugyanis eléggé élesen szembekerül az a két tábor, melyet nem igazán találóan, noha gyakran neveztek „kontinentális” (ti. európai), illetve „angolszász” csoportnak.

A Református Szemle előző számában – félévszázados mulasztás pótlási szándékával – Reinhold Niebuhr észak-amerikai teológusnak a Christian Century 1957. január 23-i kiadásában megjelent cikkét közöltük eredeti angol nyelven és magyar fordításban, ahol a szerző Karl Barthnak az 1956-os magyar szabadságharc kapcsán tanúsított érthetetlen hallgatását kifogásolta. Jelen írásunkban a történet második fejezetét – Barth tanítványainak és Niebuhrnak 1957 áprilisában lezajlott levélváltását – tesszük hozzáférhetővé a magyar olvasóközönség számára.

A Református Szemle 2006/1 számában közöltük Küroszi Theodorétosz A görög betegségek orvoslása c. munkája Előhangját és A hitről szóló első fejezetének magyar fordítását.1 Jelen írásunkban ugyanezen mű Az első alapelvről címet viselő második fejezetének első felét bocsátjuk az olvasók rendelkezésére.

Hetvenöt éve, 1934. május 31-én fogadták el a német protestánsok barmeni hitvalló zsinatán az azóta híressé vált Teológiai Nyilatkozatot. Karl Barthnak oroszlánrésze volt a szöveg megfogalmazásában. A nyilatkozat hat rövid tételből áll, mindegyiket bibliai „alapige” vezeti be. A mondatok határozottak, kategorikusak, erőt képviselnek. Az állításokat erőteljesebbé teszik a hozzájuk fűzött tagadások. Az elutasítások jelzik, hogy a német protestánsok már Hitler hatalomra jutása után egy évvel felismerték: a totális diktatúra nem csupán ittott sérti az egyház köreit, hanem gyökereiben támadja a keresztyén hitet. A tételek bibliai igazsága a totális állam tévelygéseivel és hazugságaival szemben még inkább felragyog. Nem csoda, hogy a barmeni nyilatkozat után a német birodalmi kormányzat ádáz harcot folytatott a hitvalló protestánsok ellen.

Az 1956-os magyar szabadságharc nemcsak a nemzetközi politikai és társadalmi életben, hanem a teológia, és különösen a rendszeres teológia (jelesen a dogmatika és az etika) területén is éreztette hatását. A porig megalázott, a szabadságharc napjaiban utolsó diplomáciai fogásként a Varsói Szerződést felmondó, tehát valóban semleges Magyarország elleni szovjet katonai agresszió minden képzeletet felülmúló embertelen brutalitása egy csapásra eloszlatott minden, a kommunizmus „emberarcúságához” fűződő keleti és nyugati illúziót. Nemcsak a keresztyén és polgári értékek képviselői, hanem a kommunista és szocialista tábor jóérzésű tagjai is mélységesen felháborodtak.

It is often argued that the sixteenth-century Reformation initiated a chain of events that ultimately led not only to religious pluralism within the body of the Western Christian Church, but also to the rise and dispersion of mutual acceptance among various religious groups. The fact, however, that these two things (i.e. religious pluralism and tolerance) did not emerge directly and immediately (almost as a matter of course) from the Reformation itself, is similarly undeniable. As we shall see below, we have sufficient evidence to claim that although the Reformers – including John Calvin, Theodore Beza and others, with whom this paper is partly concerned – at some point in their lives (mostly in their youth) advocated and invocated the cultivation of the spirit of tolerance, most of them refrained from upholding such positions once their situation as leaders within a newly emerged (both religious and political) community or realm became established.

The Hypostatic Union of Jesus Christ in the Light of Fifth-century Terminological Disputes. The present essay investigates the validity of the term hypostatic union at the outbreak of the Nestorian controversy with special focus upon Cyril of Alexandria’s Twelve Anathemas and on the reply given to them by Theodoret of Cyrus. In the light of the newly discovered evidence presented by Marcel Richard and Luise Abramowski one can conclude that the word u

A 20. század harmadik és negyedik évtizedében Tavaszy Sándor volt az, aki felmérte, milyen hatással volt Kálvin a magyar népre: „A kálvinizmus belekapcsolta a magyar lelket Isten országa mindent átfogó világába anélkül, hogy a magyar lélek magyar nemzeti karakterét megölte volna. Kivirágoztatta a magyar lélekben Isten országa igazságát anélkül, hogy Isten országa egyetemes valóságát bármely vonatkozásban is elszűkítette volna.” De Kálvin nemcsak „magyar teológus”, hanem kisebbségi teológus is volt, hiszen köztudott, hogy Kálvin egy üldözött kisebbség, a francia reformátusok számára írta teológiai főművét, az Institutiót.

Recenzió: Jan-Andrea Bernhard: Rosius à Porta (1734– 1806): Ein Leben im Spannungsfeld von Orthodoxie, Aufklärung und Pietismus című könyvéhez.

Amint azt a jelen tanulmány első részében említettem, a Septuaginta Bét-Seánt valóban „a szkíták városának” nevezi (Bír 1,27). Erről a Haag-féle lexikonban ez olvasható: a név „a Ptolemaioszok uralma idején történt veteránletelepítésre (íjászok és lovasok, azaz szkíták, a szó voltaképpeni értelmében) vezethető vissza”.

Jelen tanulmány nem kizárólag a teológiában jártas olvasóközönséget óhajtja megcélozni, hanem azokat is, akiket a fenti téma akár történelmi, akár művelődési, netán érzelmi vagy más szempontból érdekel.

Az újrainduló folyóirat első számában szükségesnek tartom tisztázni a „Teológia és közélet” rovat elnevezését, illetve azt, hogy milyen közlemények kerülnek ide. Főleg a „közélet” jelentésköre szorul magyarázatra.

Olyan református hívőket – presbitereket és lelkipásztorokat – válasszunk a zsinatba, akik tudják, „mi a különbség pillanat és örökkévalóság között”; akiknek bátorságos szólását ne a pillanatnyi dolgok (önzés, hiúság, pénz, hatalom stb.) határozzák meg, hanem a krisztusi élet távlatai.