Repository index

Mesteri dolgozatunk témája a Marosi Református Egyházmegye 1817-es év első félévében feljegyzett vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozása. Dolgozatunkban különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jegyzőkönyv feldolgozása mellett, ismertessük az akkori kort, a marosi egyházmegyét, az akkori kor vizitációit, szabályozásait. Ezen pontok bemutatását követően rátérünk a jegyzőkönyv bemutatására. Dolgozatunk öt fejezetből áll, melynek első három fejezetében betekintést nyerhetünk a Marosi Egyházmegye kialakulásába. Az utolsó fejezetek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A negyedik fejezetben olvashatjuk a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozását, valamint az utolsó fejezetünk tartalmazza az átírt jegyzőkönyvet.

A magyar ajkú református egyházak énekeskönyvei több változáson mentek keresztül. Az évszázadok folyamán az egymást követő új énekeskönyvek többnyire mindig megőriztek egy törzsanyagot az előző énekeskönyvből, de szükségszerűen sok, már addigra népszerűvé vált éneket ki kellet hagyjanak az éppen legújabb kiadásokból. A népzenekutatók és az egyházzenészek által feltárt érdekes jelenség azt mutatja, hogy azok a régi énekek, melyeket a gyülekezet megszeretett, nem merültek feledésbe attól, hogy kimaradtak a következő nemzedékek énekeskönyveiből. Kevéssé ismert és kutatott az a jelenség, mely szerint több már nem használt régi egyházi énekeskönyv néhány éneke megmaradt egy-egy település, kisebb közösség emlékezetében, és népdalként élt tovább. Leginkább az istenes és vallásos jellegű népdalok kategóriájában, illetve az egyházi ünnepkörökhöz (pl. betlehemezés, kántálás) és temetésekhez kapcsolódó népszokások körében találkozhatunk velük. Erről a jelenségről szól dr.

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.