Repository index

„Nagy gyötrelem, ha valaki Istennel akar beszélni, de nem tud, ha Isten előtt némaságra ítéltetett, ha érzi, hogy minden kiáltása saját énjében visszhangzik csupán, hogy szíve és szája fonák nyelvét nem akarja meghallani az Isten. Ilyen szükségünkben embereket keresünk, akik segítségünkre siethetnek – olyanokat, akik tudnak valamit az imádságról.” (Bonhoeffer)

Dolgozatom fő célja az, hogy feltárjam Simone Weil tanítását a szenvedés misztériumáról. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges több pontban vizsgálni a szenvedés kérdését. Ezért a dolgozat első részében Simone Weil életét kutatva fedezhetjük fel az ő kapcsolatát a szenvedéssel. Az itt feltárt megfigyelések után áttérünk az elméleti részhez, amely megalapozza Simone Weil életét és azon belül a szenvedéshez való viszonyulását. A dolgozat második részében a dekreáció fogalmát kell megértenünk, amely Simone Weil tanításának az alapja. Ennek megértése elengedhetetlen ahhoz. A dekreáció után következik a dolgozatom utolsó és legfontosabb része, ami a szenvedésről és a szerencsétlenségről szól. Ebben a fejezetben nagyon részletesen feltárulnak a szenvedéssel és a szerencsétlenséggel kapcsolatos részletkérdések. Ezeket ismertetve célom az, hogy választ adjak a szenvedéssel kapcsolatos nehéz kérdésekre.

Dolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.