Repository index

Az ősi népek zenéit, énekét musica humana névvel emlegetik, amely a lélek belső harmóniáját jelenti, és ezt az emberi kultúra musica mundanavá, a mindenség hangjává alakítja át (Szabolcsi Bence). E kor emberének is voltak ősi rítusai, szokásai (születési, beavatási, házassági, hálaadó, kérő, áldó, elhárítói, végtisztességet tevő, halottsiratási rítusai). A kereszténység zenei alapja a zsinagógai és jeruzsálemi temploméneklés és zene talajában gyökerezik. Míg a zsinagógákban zsoltárok, hálaadó imák és hitvalló énekek szólaltak meg, addig a jeruzsálemi templomban a felsorolt énekekhez hangszerek és énekkarok zenéje is társult. (Természetesen nem a mai értelemben vett ének- és zenekarokra kell gondolnunk.)

Az archaikus korban a lakomák a táplálékelosztás bevált intézményei voltak: az élelmiszerfelesleg elosztásáról éppúgy gondoskodhattak, mint a szűkölködők időnkénti megelégítéséről. Ezenfelül az istenekkel való szimbolikus közösségtartás alkalmait kínálták, mint pl. a bálványáldozati lakomákban. Mennyiben voltak érvényesek ezek a megállapítások a Kr.-i 2. század hellenista zsidó köreiben és mennyiben lehet Jézus Sirák (latinosan: Ecclesiasticus) könyvét a vendégek és vendéglátók „Kiskátéjának” tekinteni? Erre próbálunk a továbbiakban feleletet kapni.