Repository index

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

Magiszteri dolgozatom témáját az 1807-es és 1809-es Erdélyi Református Egyházkerület zsinati jegyzőkönyvei képezik. Kutatásom elsődleges célja az átírási munka által az, hogy az 1807. és 1809. évi generális zsinat jegyzőkönyveit olvashatóbbá és átláthatóbbá tegyem. A kutatásom további célkitűzéséhez hozzátartozik az említett jegyzőkönyvek megvizsgálása és szakszerű feldolgozása. A dolgozatom témaválasztásában meghatározó szerepe van az egyháztörténet iránti érdeklődésemnek, valamint a múltban történt eseményeknek a feltérképezése általi értelmezése, tekintettel lévén az évszázad meghatározó eseményeire. A dolgozat kutatási módszertana a dokumentumelemzés, mivel jegyzőkönyvek átírásával és feldolgozásával foglalkoztam, amelyhez elengedhetetlen az információk elemzése.

Ma a nagyszerű értelmi képességű ember kiváló adottságait elsősorban arra használja fel, hogy a pillanatnak élve minél többet csikarjon ki magának másokból és a természetből. Így biztos pusztulás vár rá. Az erőforrásokat eltékozolja és emiatt a fogyasztásra épülő világrend megsemmisül. A kifosztott, tönkretett természetes környezetben az emberiség puszta léte is kérdésessé válhat. Hogy az értelem eltévelyedésének jellegét és a hit megújító erejét jobban megérthessük, át kell tekintsük az emberi tudatról, gondolkodásról való ismereteinket. Így jobban láthatjuk majd az ember indítékait, törekvéseit, lehetőségeit és azt, hogy mennyire alapvető az ember számára a hit és a vallásosság.

A teológus, a hittudomány művelője és általában minden hittel és vallással foglakozó ember ellenséges gyanakvással szemléli és fogadja mindazt, amit a jog jelent és jelenthet, különösen, ha a szemlélő ember evangéliumi keresztyén (vulgo: protestáns). Az emberi művelődéstörténet utolsó évszázadaiban ugyanis – különösen a nyugati keresztyén művelődés területén – az ember viselkedésére vonatkozó ismeretek rendszerezése, a jogtudomány olyan látványos fejlődést és gyarapodást ért el, hogy a laikus személyben elszakadni látszik ideonómiai alapjától, a vallási etikától. Más vallások hittudománya – a judaita, az iszlám, de még a római katolikus is – magába foglalja a kánonok tudományát, a jogtudományt.

Ebben a dolgozatban Fil 2,6–11 Krisztus-himnusz etikai vonatkozásait vizsgálom a közvetlen szövegkörnyezet összefüggésében. Mivel a himnusz Krisztus útját foglalja össze a preegzisztenciától a kereszten való teljes megaláztatásig, majd a mindenek fölé való felmagasztaltatásig, az újszövetségi tudományt mind a mai napig intenzíven foglalkoztatja a következő kérdés: vajon Pál valóban példaként állított a gyülekezet elé Krisztust, és ha igen, milyen értelemben? Vagy másképpen kell értelmeznünk a himnusz és a közvetlen szövegkörnyezet kapcsolatát? A dolgozatban amellett érvelek, hogy a himnusznak konkrét etikai vonatkozási vannak. Az etikai értelmezési vonalat követve megállapítom, hogy a felvezető vers Krisztus indulatára, akaratára utal, s ebben az értelemben valóban példaként állítja a gyülekezet elé Krisztus magatartását: alázatát és engedelmességét. Végül a szövegkörnyezet és a himnusz közvetlen kapcsolódására irányítom ismét a figyelmet.

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.