Repository index
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 60--65A virágvasárnapi bevonulást mind a négy evangélista feljegyzi. Jézus Galileából kiindulva, a főváros közelében levő Betánián keresztül érkezik. A szinoptikusok szerint utasítja tanítványait, hogy előkészítsék a bevonulást, János nem erről beszél. Jézus Jeruzsálemben „talál” egy szamárcsikót s csak ott ül fel rá. A királymotívum mind a négynél megjelenik, Márknál azonban nem őt, hanem Dávid országát üdvözlik. (A többi eltérést lásd a versek elemzésénél.)
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 66--70A 11. rész szerkezete világos. A 32. v.-ig folytatódik a megkezdett fejtegetés Izráel és a pogányok új helyzetéről, a 33-tól himnikus istendicsőítés olvasható. Kérdés a 9– 11,32 és a 33–36 összefüggése. Ezt a két szakaszt a 32. v. köti össze, mégpedig abban az értelemben, hogy az apostolt nem általában Isten nagysága, önhatalmúsága ejti ámulatba, hanem könyörülete. Azonban a 33–36. verseket önálló textusként is fel lehet fogni.
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 71--75Az egész levél vezérszava az evangélium (9-szer fordul elő), az élet beszéde (2,16. v.), amelyet Pál oltalmazott (1,7. v.) s amelynek hirdetésében a filippiek részt vettek (1,5. v.). Az 1,27 szerint ehhez méltóan kell a gyülekezet tagjainak élniük, ami a textusban olvasható engedelmességet jelent.
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 76--81Szárdisz az ókori Ázsia (Kis-Ázsia) egyik nagy városa. Kr. u. 17-ben földrengés sújtja, újjáépítik, de régi dicsőségét többé nem kapja vissza. Ebbe a metropoliszba él a kicsi keresztyén gyülekezet. Mai helyzet: Isten félti a világ nagy forgatagában élő egyházát. (A prédikációban nem szabad túl sokat időzni a város leírásánál.)
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 82--90A menny és a föld között nem mérhető a távolság, az örökkévalóság és az idő más létkategóriák, látóterünkből kiesik valami, amit láthatatlannak nevezünk. Misztikus átéléssel próbáljuk magunkhoz kapcsolni a mennyeit, az örökkévalót, a láthatatlant, ez adhat boldogságot, de a megismerés bizonytalan, szubjektív marad.
Publication › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 91--100Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.
Publication › Kustár Zoltán › 2009 › 102 › 5 › Pages: 547--555Kálvin János születésének 500. évfordulója és a 2009-cel megkezdődő „Kálvinévek” figyelmünket ismét e gazdag hagyatékra irányítják. Jelen tanulmány ezen belül egyetlen, kevésbé ismert részletre kívánja ráirányítani a figyelmet: arra, hogy Kálvin János Bibliáról alkotott felfogása milyen pozitív módon hatott a hit és a tudomány viszonyára, s hogyan segítette elő a 17–18. században a modern természettudományok kialakulását. Célunk az, hogy a szakirodalom fényében a vonatkozó kálvini tanításokat röviden összefoglaljuk, azok tudomány-történeti vonatkozásait pedig Kálvin kommentárirodalmából újabb bizonyítékokkal is alátámasszuk.
Publication › Kustár Zoltán › 2009 › 102 › 2 › Pages: 155--176Der Misna-Traktat Nazir. II. Teil: Übersetzung und Erklärung der Kapitel IV–IX. Die kommentierte Übersetzung der ersten drei Kapitel des Misna-Traktats Nazir ist in dieser Zeitschrift erschienen (Református Szemle 101, 2008/2, S. 123–134.). Als Fortsetzung dazu bietet der Verfasser in diesem Aufsatz die ungarische Fassung der übrigen sechs Kapitel. Damit ist der Traktat Nazir zum ersten Mal vollständig, und mit beigefügter Kommentierung auf Ungarisch erschienen. Als Grundlage der Übersetzung wurde auch hier die folgende Ausgabe genommen: Mischnajot. Die sechs Ordnungen der Mischna. Hebräischer Text mit Punktation, deutscher Übersetzung und Erklärung. Teil III: Ordnung Naschim, Übersetzt und erklärt von M. Petuchowski und S. Schlesinger, Victor Goldschmidt Verlag, Basel, Dritte Auflage, 1968. Als Kontroll-Text wurde gelegentlich die folgende Übersetzung herangezogen: D. Correns: Die Mischna in deutscher Übersetzung mit einer Einleitung und Anmerkungen, Hannover 2002.
Publication › Kozma Zsolt › 2008 › Pages: 279Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.
Publication › Kustár Zoltán › 2008 › 101 › 3 › Pages: 243--253Der Aufsatz skizziert die Geschichte der Institution Nasiräertum von seinen Anfängen durch das Alte und Neue Testament bis zu seinem Verschwinden in der talmudischen Zeit.
Publication › Kustár Zoltán › 2008 › 101 › 2 › Pages: 123--134A Misna Názír című traktátusa a Násím fejezet negyedik traktátusaként a názírság intézményét tárgyalja, azaz lényegében a Tóra vonatkozó rendelkezésének, a 4Móz 6,1–21-nek a magyarázatát kínálja.
Publication › Kozma Zsolt › 2006 › 32 › 3 › Pages: 139--144Embertársaink közül sokan egy méltatlanul nyomorúságos világban élnek – ennek hírei naponként érkeznek el hozzánk. A képernyőkön bejön lakásunkba a szegénység, s mi terített asztalunk mellől, minden nap dúsan vigadozva, bíborba és patyolatba öltözve tehetetlenül nézzük karosszékeinkből Lázárt, a koldust.
Publication › Kozma Zsolt › 2006 › 32 › 1 › Pages: 5--8Magyar református teológiánk évtizedek óta egy teljesen indokolt feszülésben munkálkodik. Keresi az utat a tárgyilagos tudományosság és a gyülekezeti felhasználhatóság között. Joggal meg akar felelni egy általában vett tudományosságnak, de az elvont, steril tudóskodást nem engedheti meg magának, mert sem akkora tudós csapatot nem tud kiállítani, mint nyugati testvéregyházai, sem olyan anyagi és felszerelési fedezettel nem rendelkezik, mint amazok. Így, akik igényt tartanak arra, hogy munkájukat tudománynak tartsák, igyekeznek egy átlagos színvonalon maradni, s közben megfelelni annak, amit az igehirdető egyház elvár tőlük.
Publication › Kozma Zsolt › 2005 › 31 › 4 › Pages: 173--185Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.
Publication › Kozma Zsolt › 2005 › 31 › 1 › Pages: 22--25Úgy tartják rólunk, a református egyházról, hogy szolgálatunk központjában a prédikáció van. Ez nem igaz akkor, ha a sákramentumokkal ellentétben állítjuk. Nem igaz tehát az, hogy a református istentisztelet középpontjában a prédikáció, a római katolikus egyház istentiszteletének középpontjában az úrvacsora áll. Inkább: istentiszteleti életünk olyan ellipszis, amelynek az egyik gyújtópontjában a prédikáció, a másikban a sákramentum van.
Publication › Kozma Zsolt › 2005 › Pages: 165Ez a szótár nem csupán a teológiai tudományokban jártasok és egyházi műveltségűek számára készült, hanem azoknak is segítséget kíván nyújtani, akik bármely tudomány területén kutatnak.
Publication › Kozma Zsolt › 2005 › 31 › 3 › Pages: 148--153A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.
Publication › Kozma Zsolt › 2004 › 30 › 3 › Pages: 123--129Az Ember Fia a szombatnak is Ura (Mk 2,28) – Jézusnak ez a kijelentése helyreállítja az ember és a törvény viszonyát. A piacgazdaság íratlan törvényei meghatározzák az emberi cselekvést és magát az embert is.
Publication › Kozma Zsolt › 2002 › 28 › 2 › Pages: 80--83Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.
Publication › Kozma Zsolt › 2001 › 27 › 3 › Pages: 129--138Az egyház Krisztus teste. A teológia Isten Igéjének szent tudománya. Aki ezt a két állítást tagadja, vagy a kettőt egymással szembeállítja, az mindkettő létét vonja kétségbe. De nem csak ezt kell kimondanunk, hanem azt is, hogy az egyház lelkisége és a teológiai gondolkozás nem is választható el egymástól. Az egyháznak van egy testi létformája, úgy, ahogyan testületekben kormányozza önmagát, a teológiai gondolkozás testet ölt egy tanintézetben; azonban az egyházkormányzat nem önmaga az egyház, hanem annak csak létkerete, az intézet nem önmaga a teológia, hanem csak képviseli azt.
Publication › Kozma Zsolt › 2001 › 27 › 4 › Pages: 185--196Az egyház még nem a teljességre jutott Isten országa, amely csak el fog jönni. Ezért szüksége van az evilági törvényekre, s ebben a polgári jogalkotás, -érvényesítés és -alkalmazás segítségére van. Ha ettől eltekint, az enthuziasztikus anarchia fenyegeti. Ebből a kettősségből következik az első témánk, a lelkiség és a jog viszonya az egyházban.
Publication › Kozma Zsolt › 2001 › 27 › 1 › Pages: 12--23Átolvastam az 1998-ban nyomtatott és az Erdélyi Református Egyházkerületben 2000 szeptemberétől kötelezővé tett ágendáskönyvet. Az itt következő írás csak elemzés, de talán a velem együtt gondolkozókat alaposabban értékelő, tudományos szintű tanulmány megírására készteti.
Publication › Kozma Zsolt › 2001 › 27 › 2 › Pages: 68--72Az alább megfogalmazottakkal nem a Kánon I. főrész 171.§ a–n. pontjai „mellé” fogok beszélni, hanem ezeket célzom meg: szervezési, ügyrendi és tartalmi kérdésekre nézve teszek javaslatokat. Ezekről gondolkozniuk kell nem csak a (leendő) zsinat tagjainak, hanem egyházunk minden tagjának, hiszen a zsinat az egész Romániai Református Egyház kánonalkotó és intéző testülete, a zsinati ügy mindannyiunk ügye.