Repository index

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

Mesteri dolgozatunk témája a Marosi Református Egyházmegye 1817-es év első félévében feljegyzett vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozása. Dolgozatunkban különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jegyzőkönyv feldolgozása mellett, ismertessük az akkori kort, a marosi egyházmegyét, az akkori kor vizitációit, szabályozásait. Ezen pontok bemutatását követően rátérünk a jegyzőkönyv bemutatására. Dolgozatunk öt fejezetből áll, melynek első három fejezetében betekintést nyerhetünk a Marosi Egyházmegye kialakulásába. Az utolsó fejezetek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A negyedik fejezetben olvashatjuk a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozását, valamint az utolsó fejezetünk tartalmazza az átírt jegyzőkönyvet.

2011-ben lehetőségem nyílt, hogy csaknem fél évet töltsek Nepálban, bekapcsolódva az ott végzett szolgálatba, és arra hogy alaposabban tanulmányozhassam az ott élő khám-magar népcsoportot, valamint a köztük végzett és végzendő missziói munkát. Dolgozatom célja a nepáli khám-magar népcsoport történelmi, társadalmi kontextusának, vallásának és kultúrájának rövid bemutatása, a nepáli misszió történetének és jelenkori helyzetének vizsgálata, a misszió lehetőségének és módjának feltárása. A személyes tapasztalataimon és megfigyeléseimen alapuló bemutatás gyakorlati segítséget nyújthat a már ott szolgáló vagy a jövőben szolgálatot vállaló misszionáriusoknak.

„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - olvassuk Józsué 18,10-ben. Az ókori világban az adminisztráció a mai értelemben fejletlen volt, az ember nem találkozott lépten-nyomon bírósággal, amely ügyes bajos dolgait eldönthette volna. Ezért szükség volt olyan rendszerre, amely ezt a hiányosságot pótolta. Talán ez indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten is. Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. Józs 18-ban a sorsvetés JHVH akaratának kifejeződéseként jelenik meg. Az a tény, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik az azt jelentette, hogy a föld úgy került elosztásra, ahogyan azt JHVH szerette volna. A sorsvetésnek tehát egyúttal kijelentés, isteni döntés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi.

Dolgozatomban a Marosi református egyházmegye 1806-os vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Három fő, egymásra épülő fejezetből tevődik össze a dolgozatom, amelyek által betekintést nyerhetünk az 1806-os év egyházi, valamint gyülekezeti életébe. Az első fejezetben a marosi egyházmegye kialakulásának történetéről és a Mária Terézia és I. Ferenc uralkodása közti viszontagságos időről írok. A második nagy részben az általam feldolgozott nyers szöveg pontokba szedett elemzését olvashatjuk: a vizitáció, mint fegyelmi hatóság, mint adminisztratív hatóság, és mint gazdasági hatóság. A különböző ügyek által kirajzolódik előttünk egy konkrét kép az adott gyülekezetekről. Végül a harmadik nagy fejezetben a nyers szöveget közlöm.