Repository index

Jelen tanulmányban a szükségszerűség és esetlegesség fogalmait elemzem. Duns Scotus filozófiai teológiájának kontextusában keresem a kapcsolópontokat a harmadik évezred multikulturalitásával. A kapcsolatiság teológiai megalapozásnak a lehetőségét keresem az isteni akarat és szabadság abszolút végtelenségében egyrészt, másrészt az emberi szabadság és akarat kontingenciájának a feszültségében. Ebben a feszültségben Isten kommunikál személyessége és önkinyilatkoztatása révén. Jézus központi szerepe az ember számára nem kontingens, az egyház önmagában kontingens. Isten akarata határozza meg, hogy mi szükségszerű és mi nem hivatása betöltéséhez.

Rotterdami Erasmus ezt írta 1519-ben, Jacob Hoogstraetenhez címzett levelében: „Ha keresztényi dolog gyűlölni a zsidókat, akkor bőven keresztények vagyunk itt mindnyájan.” Ez a mondat olyan, mintha a reformáció századának görbe tükre lenne, amely az (ön)irónia sajátos torzításával mutatja meg, hogyan viszonyult a 16. század értelmiségének javarésze – némi anakronizmussal fogalmazva – a zsidókérdéshez. Erasmus szerint a zsidógyűlölet egyértelműen része a kereszténységnek, noha a humanista mester úgy gondolta – és az irónia jobbára ebben van –, hogy a hiteles kereszténység nem merülhet ki a zsidók gyűlöletében.