Repository index

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

Ebben a dolgozatban a helyreállítás-tan (ἀποκατάστασις) terminológiájának kialakulását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk meghatározni a fogalom etimológiáját és annak használatát az ókori görög forrásokban (sztoicizmus, Arisztotelész), a judaizmusban (beleértve a Septuagintát) és az Újszövetségben. A dolgozat jelentős részét az óegyházi kontextus vizsgálata teszi ki. Irenaeus az ἀποκατάστασις-tan előfutára, aki az univerzális rekapituláció (ἀνακεφαλαίωσις), megbékélés fogalmával elővételezi az Órigenész által megfogalmazott helyreállítás-tant. Irenaeus Az eretnekségek ellen (Adversus Haereses) című művének részletei alapján vizsgáljuk az univerzális rekapituláció terminológiáját. Ezt követi az ókeresztény gondolkodás első nagy összegzője, az alexandriai születésű Órigenész, akinek A princípiumokról című művében domborodik ki az ἀποκατάστασις tan.