Repository index
Publication
› Peres Imre
› 2021
› Pages: 570--598
Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.
Publication
› Gy. Dávid Gyula
› 2015
› 108
› 4
› Pages: 425--432
A 2014-es esztendő gróf losonci Bánffy Miklós emlékéveként marad fenn a köztudatban, az író, politikus, képzőművész születésének 140. évfordulóját ünnepelték határon innen és túl. De meg kell emlékeznünk elhunytáról is annak 65. évében. Ebből az alkalomból tesszük közzé dr. Ravasz László (1882—1975) református püspök gyászbeszédének kézzel javított gépiratos szövegét. Ez a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárában őrzött hagyatékában maradt fenn.